Rohanás
Elnézést, nem érek rá, rohannom kell. Dübörög ezerrel a kampány, rohan a politikus, rohan a sajtóosztály, rohan az újságíró. Szinte egy pillanatra sincs megállás. Hirtelen a tennivalók megszaporodnak, csak kapkodja a fejét az ember, hogy mégis mi történik? Mindenki megbolondult? Nos, hogy őszinte legyek, utóbbi kérdésre nem tudom a választ, mert nem vagyok orvos. Egyébként sem érek rá, villanást kell írnom, pedig hamarosan indul a buszom. Szóval térjünk a lényegre. Sőt egyenesen valljuk be őszintén, hogy nemcsak kampány idején rohanunk, hanem bizony máskor is. Ilyenkor kapkodunk összevissza, és ebben sajnos benne van a hiba lehetősége. A legveszélyesebb persze, ha mindezt a közúton tesszük, mert akkor könnyen történhet baleset, és csak szerencse kérdése, hogy az nem kerül-e emberéletbe. De a kapkodás nemcsak a közúton veszélyes. A magánéletünkben sem mindegy, hogy mennyire rohanunk, mert lehet, hogy egyszerűen elmulasztunk időben odafigyelni azokra az emberekre, akik nekünk igazán fontosak és később már késő... Pedig jó lenne a nagy rohanásban néha egy kicsit megállni és figyelni egymásra. Legalábbis egy kicsit jobban, mint máskor. Sajnos olyan korban élünk mi itt ezen a bolygón, amikor az élet soha nem látott sebességre gyorsult. Mindent azonnal tudni lehet, mindenhová gyorsan el lehet jutni. Ennek ellenére mégis elkésünk, időzavarba kerülünk és azon kapjuk magunkat, hogy lassan arra sem érünk rá, hogy megálljunk és legalább tükörbe nézzünk. Pedig lehet, hogy szükségünk lenne rá. Rengeteg eszközünk van arra, hogy emlékeztessen bennünket, épp mi a soron következő teendő, mi mégis mindenről megfeledkezünk. Aztán meg bosszankodunk rajta egy sort. Például azon, hogy hol van az előkészített pár zokni, hová tettük a telefonunkat, és egyáltalán hová tettük a fejünket. Így aztán jön a stressz, az idő szorítása, és elfog a balsejtés, hogy valamit el fogunk rontani. Természetesen minderről jóval hosszabban is morfondírozhatnék, de az a helyzet, hogy nem érek rá. Rohannom kell!
Kiss Előd-Gergely

