tiszta égbolt
tiszta égbolt
Robbanó hírek
A párizsi merényletek óta mintha nem akarna szűnni a rettegés. Úgy következnek egymás után az események, mintha az, ami történik, nem is valóságos történések sora lenne, hanem valaki, valakik szánt szándékkal akarnák még tovább fenntartani, fokozni a félelmet. Kövessék csak a napi híreket: nem telik el huszonnégy óra úgy, hogy valami „terrorhír” ne jutna el hozzánk a világ valamelyik pontjáról.
Nézzük csak a tegnap délelőtt híreit: robbanás történt egy moszkvai buszmegállóban, hárman megsebesültek. Később: bombariadó egy San Franciscóból Párizs felé tartó utasszállító repülőgépen. A repülő kényszerleszállást hajtott végre, a tűzszerészek átvizsgálják. De van közelebbi is: 17 éves kamaszt fogtak el Krajován, aki dzsihádista propagandát folytatott. Vagy még ennél is közelebbi: tegnap délelőtt, sajtójelentések szerint, hatalmas csődület volt Marosvásárhely segesvári bejáratánál: bombariadó miatt kiürítették a Praktiker barkácsáruházat, miután a parkolóban elhagyott bőröndöt találtak.
E jegyzet írásakor még nem tudom, hogy a moszkvai eset terrorakció volt-e, vagy csak néhány huligán dobálózott, azt sem, hogy az utasszállító repülőgépben végül volt-e bomba. A krajovai esetet már kommentálni sem merem a kézdivásárhelyi „terrorakció-kísérlet” lefülelése óta, mert még a végén kiderülhet, hogy a kamasz a dzsihádot valami jóféle szilveszteri szeszesitalmárkával tévesztette össze, és ezért csinált neki propagandát. De az is lehet, hogy tényleg dzsihádista volt. Ki tudja, mit lehet elhinni ma már? Ami meg a marosvásárhelyi történéseket illeti: könnyen megtörténhet, hogy bebizonyosodik, mint eddig már sok esetben történt: mindössze egy ottfelejtett táska miatt volt a felhajtás. És még hátravan a „szomszéd terroristánk”, a kézdivásárhelyi Beke István ügyének tisztázása is – erről is még akármi kiderülhet. Például az is, hogy vicc az egész.
Ne higgyék, hogy bagatellizálni kívánom a terrorveszélyt. A tévécsatornáknak köszönhetően „élőben” élhettünk át pár eseményt – legutóbb például a párizsit –, amelyek után az ember megtanulja, hogy nem a medve az egyedüli ezen a világon, ami nem játék. Mégis: a sok „bombahír” hallatán – amelyek nagy része végül nemhogy robbanna, de még nem is pukkan –, az ember előbb-utóbb immunissá válik. Úgy hozzászokik az állandó „terrorveszélyhez”, hogy már csak legyinteni tud rá. Mert így (is) védekezik a lélek az őt érő, gyakori és túl erős ingerek ellen.
És így válik a világban egyébként nagyon is létező terrorveszély poénok tárgyává. Így lesz nevetgélős beszédtéma társaságokban. Így válnak teljesen érdektelenné és unalmassá a kisebb-nagyobb, valós vagy vélt veszélyt minél felpumpáltabban, színesebben és valóságosabban bemutató híradások. Így pukkannak ki a bombákká duzzasztott pukkanók. Egészen addig, míg valahol ismét durran valami egy nagyot.
Forró-Erős Gyöngyi
