Hirdetés

Régi-új vezetőség irányítja az EMI-t

HN-információ
Gyergyószentmiklóson tartotta éves tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezete. A szavazás eredményeként a következő évben Sorbán Attila Örs az elnöki, Szűcs Péter az alelnöki, míg Kis Gyopár a titkári feladatokat látja el a szervezetnél – tájékoztat a szervezet hivatalos közleménye. Az elmúlt év beszámolóját követően, az elnökség az EMI tevékenységének sikereire és hiányosságaira mutatott rá, majd ezután választották újra a szervezet korábbi vezetőit. Az egyetlen változás a titkári tisztségben történt, itt Farkas Zsuzsa korábbi titkárt Kis Gyopár váltotta. A régi-új vezetőség bemutatta a következő évre vonatkozó programtervezetét, amely alapvetően három fő szempontra épül: az elmúlt években megerősített alapokon bővíteni és erősíteni a szervezetet, szorgalmazni a kommunikációs eszközök hatékonyabb felhasználását, és olyan rendezvényeket szervezni, amelyek – az erdélyi magyarság nemzetpolitikai céljait erősítve – új utakat keresnek. Sorbán Attila Örs elnök kifejtette: a tevékenységeik segítségével egy olyan mentalitást kell bevezetniük, amely nem engedi, hogy még több erdélyi fiatal hitét veszítse a nemzeti ügyekben. Sorbán szerint nem engedhetik, hogy a tartalom nélküli megmozdulások miatt a közös célok üres kampányszólamokká váljanak. A küldöttgyűlés során az augusztus 5–9. között lezajlott 11. EMI-tábort is elemezték, a levont következtetések alapján pedig máris nekiláttak a jövő évi nemzeti fesztivál szervezésének. A 12. EMI-tábort 2016. augusztus 10–14. között tartják, és terveik szerint igyekeznek még színvonalasabb programkínálattal várni az érdeklődőket. 05_hirfolyam


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!