Hirdetés

Régi méhészek eszközeit, jegyzeteit gyűjtik

HN-információ
Értékmentés céljából régi méhészeti eszközöket, szerszámokat gyűjt a gyergyószentmiklósi Mezei Attila méhész. A családi örökségből, valamint ismerősök által adományozott darabokból már berendezett egy kis múzeumot, amelyet tovább bővítene. Szeretné bemutatni, miképpen fejlődött a méhészet a Gyergyói-medencében az 1900-as évektől napjainkig. [caption id="attachment_63699" align="aligncenter" width="960"] A berendezett múzeumba még több régi méhészeti eszközt gyűjtenének[/caption] Írásos feljegyzésekkel bizonyítható, hogy már az 1900-as években több család foglalkozott méhészkedéssel a Gyer­gyói-me­den­ce falvaiban és Gyergyó­szent­miklóson is – mondta el Mezei Attila gyergyószentmiklósi méhész, s hozzátette, az 1940-es évektől méhészegyesület is létezett. Annak érdekében, hogy a gyergyói méhészet múltját, fejlődését bemutassa, méhészeti múzeum létrehozását kezdeményezte. Elmondta azt is, az ötlet egy magyarországi szakmai látogatáson fogalmazódott meg benne, méhészeti kiállítás megtekintésekor jött rá, sok olyan régi eszköz van birtokában, ami kiállítható lenne. A család gyergyószárhegyi házában – ahol méhészete és apiterápiás háza is működik – tavaly tavasszal rendezett be egy kis múzeumot. Főként a családi örökségből származó méhészeti kellékeket gyűjtötte itt össze ugyanis, elmondása szerint családjában 1928 óta generációról generációra öröklődött a méhész szakma. Ismerősök is csatlakoztak a kez­deményezéshez, valamint a Gyer­gyói Méhész Egyesület tagjai is, így bővült a gyűjtemény, de tovább szeretnék szélesíteni a gyűjtött eszközök körét, ezért felhívást tettek közzé, melyben arra kérik a gyergyóiakat, ne hagyják elkallódni a régiségnek számító méhészeti eszközöket, szerszámokat. A múzeum gazdagítása érdekében szívesen fogadnak adományként régi leírásokat, jegyzeteket, régi kaptárokat, kasokat, bödönöket, mézesüvegeket, pergetőket s egyéb méhészethez kapcsolódó eszközöket. – Egy örökséget adhatunk át a jövő nemzedékének, a múzeumban bemutathatjuk hogyan méhészkedtek gyergyói őseink – fogalmazott a kezdeményező. Megjegyezte, tudni kell, hogy Gyergyó vidékén más tulajdonságok jellemezték a méhészkedést, mint például a melegebb vidékeken, s ezt érdemes megmutatni minél több embernek. Mezei azt tapasztalta, a környékünkre érkező méhészek, külföldi csoportok nagy érdeklődéssel tekintik meg a régi tárgyakat, így a kis múzeum a méhészegyesület, de az egész térség számára is hasznos turistacsalogató lehet. Amennyiben a jövőben a múzeum kinövi jelenlegi helyét, nagyobb, alkalmas termet keresnének számára. Akinek padlásán porosodik régi méhészeti eszköz vagy tud ilyenről családjában, az telefonon veheti fel a kapcsolatot Mezei Attilával (0741–534995). Az egyesület segítségével a felajánlott eszközöket elszállítják a tulajdonosoktól, majd tisztítás, javítás után kiállítják azokat, feltüntetve az eszköz nevét, a tulajdonos nevét, valamint a települést, ahonnan származik. A múzeum ingyenesen látogatható, előzetes időpont-egyeztetést követően. Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!