A minapi hűvös reggelek egyikén középkorú férfi lépegetett a gyergyószárhegyi ferences templomhoz és kolostorhoz vezető sétányon. Kollégái még az előző nap szellemi fáradalmait pihenik. Emberünk – aki meglehetősen korán útra kelt – határozott léptekkel halad. Gondolataiba merülve közeledik vizitációja céljához. Távol tőle a turisták helyszínelő, kíváncsi terepszemlélődése. Látva látszik, hogy járt már ezen a helyen, nem véletlen az egyébként dicséretes barangolás. A kerítőfalhoz érve tiszteletteljes tekintetét Kájoni János kőszobrára emeli, majd továbbhalad. A templom jobb oldalán, a cinteremben lévő két, nagynevű ferences atya örök nyughelyéhez tart. Sírhantjukhoz érkezett. P. Gurzó Anaklét és paptársa, valamint a kommunista börtönöket megjárt rabtársa, Ferencz Ervin atya sírja előtt szándékszik tiszteletét tenni. Két, éppen ebben a faluban született ferences barát emlékének, a székelység két kiváló egyéniségének akar pihenésük helyszínén elismerést mondani, köszönetet nyilvánítani. Mint mondotta, nemcsak a saját, hanem jó néhányunk nevében is beszélt. Személy szerint mélyen meghatódtam azon a gesztusán, hogy távozásakor a síremlékeket – helyettem is – megsimogatta. Ily módon valamicskét törleszthettem a székelyudvarhelyi szeráfikumbeli és a mikházi noviciátus idején kapott megfizethetetlen tanításokért, az életre szóló, a helytállásban mutatott önfeláldozó felelősségért. Id. Borsodi László, Csíksomlyó