Hirdetés

Programokban nem lesz hiány

HN-információ
Mozgalmas lesz augusztus első hétvégéje Csíkszeredában, hiszen a városnapok színes programkínálatot biztosít az érdeklődőknek. Koncertek mellett sportprogramok, kulturális események, gasztronómiai fesztivál és gyermekprogramok is helyet kapnak a rendezvényen. [caption id="attachment_53504" align="aligncenter" width="1000"] A Pityókafesztiválra még egy hétig, a Székely Ízekre péntekig jelentkezhetnek. Nagy kanállal a jóból Fotó: László Róbert[/caption] Még nem végleges a Csíkszeredai Városnapok programja, viszont az egyes programpontokat illetően többnyire már sikerült dönteniük a szervezőknek. A nagyszínpadon olyan előadókat igyekeztek felvonultatni, amelyek nemcsak ismertek, de széles körben népszerűek is. Pénteken a Szabadság téri nagyszínpadon az Exit Rock Band, a Voltaj, valamint Nagy Feró és a Beatrice koncertezik. Szombaton a népi kultúráé lesz a főszerep: fellép a Sebő Együttes és a Ghymes zenekar, de a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gálaműsorát is láthatja a közönség. Vasárnap Szőcs Renáta, Freddie és Vastag Csaba szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A Majláth Gusztáv Károly téren felállított Origo-színpad idén is a helyi és környékbeli előadóknak biztosít fellépési lehetőséget. A bulizás mellett mozgásra is lesz lehetőség, hiszen idén sem marad el az önkormányzati labdarúgótorna, de úszóverseny és lábteniszbajnokság is lesz. A sportprogramok csúcspontja ebben az évben is a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton. Az egyénileg vagy váltóban nevező versenyzők augusztus 6-án, vasárnap reggel 9 órakor a Vár térről indulnak és a 42 195 km-s táv megtétele után ugyanoda érkeznek vissza. A díjátadóra délután az Origo-színpadon kerül sor. A járművek szerelmeseire is gondoltak a szervezők, hiszen autómodellező verseny mellett veteránjármű-kiállítás is lesz szombaton, augusztus 5-én a Mikó-várnál. Az autós programokat ügyességi verseny zárja majd vasárnap az Erőss Zsolt Arénánál. Kulturális programokban sem lesz hiány: csütörtökön a Csí­ki Székely Múzeumban Nézőpontok címmel nyílik egy, az első világháborúhoz kapcsolódó sztereofényképeket bemutató kiállítás, ezt követően a 20 évvel ezelőtt átadott Petőfi utcáról készült dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők. A továbbiakban a Szent Ágoston-templomban tartja városnapi nyitóhangverse­nyét a Csíki Kamarazenekar. Pénteken a Mikó-várban a Csíki Játékszín újra bemutatja a nagysikerű Tisztelt ház című előadását, a Csíki Moziban pedig opera- és operettgála várja az érdeklődőket. Mindezek mellett két tematikus sátor is várja a csíkiakat. Az Orpheus – Erdély Café és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által nyitott sátrak háromnapos programmal készülnek. Előbbit a színház előtti téren, utóbbit a színház melletti kis parkban találják majd meg az érdeklődők. A vasárnap délelőtt gyermekprogramokról szól majd: a központi parkban egy kézműves-tevékenységekkel színesített, tematikus inter­aktív játéksorozatba kapcsolódhatnak be a gyerekek, családok. A hagyományos programok sem maradnak el, hiszen a már 17. alkalommal megszervezett Pityókafesztivál lesz a szombati nap fénypontja, amelyre július 25-ig lehet jelentkezni. A Dob-ban Ritmusfesztivál pedig szombaton és vasárnap várja a Mikó-várban a perkúciós hangszerek kedvelőit. Újdonságokkal is készültek a szervezők: először szervezik meg a Székely Ízek Gasztronómiai Fesztivált, amelynek köszönhetően különböző székelyföldi vendéglátóegységek etetik-itatják majd a városnapok résztvevőit, a Sapientia mögötti parkolóban. Mint Márk Dezsőtől, a program kapcsolattartójától megtudtuk: az előzetesen megszabott tegnapelőtti határidőt kitolták, a héten még jelentkezhetnek érdeklődők. A gasztronómiai fesztivál a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Munkáltatók Országos Szövetségének Hargita Megyei Kirendeltsége és Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közös szervezésében valósul meg. Az augusztus 2–6. között zajló Csíkszeredai Városnapok részletes programja hamarosan elérhető lesz a www.szereda.ro honlapon. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!