Hirdetés

Prefektusi ülés, sok jelentéssel

Hargita megyében az elmúlt években fokozatosan csökkent az állattartó gazdaságok összlétszáma, és közel harmincfajta vetőburgonya létezik a megyében – tudtuk meg a kedd délelőtti prefektusi kollégiumi ülésen. Mindemellett a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság is mérleget vont.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Prefektusi ülés, sok jelentéssel
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénzár igazgatója. Bemutatta az intézmény éves mérlegét Fotó: László F. Csaba

A kedd délelőtti prefektusi ülésen bemutatták a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által készített éves jelentést, amely 2022-re vonatkozik. A terjedelmes dokumentum az intézmény pénzügyeivel foglalkozik, és mint kiderült, mintegy 631,1 millió lejből gazdálkodhatott tavaly a pénztár, ami több, mint 2021-ben, akkor ugyanis 581,9 millió lej volt a pénztár jövedelme. Ez azt jelenti, hogy az intézmény több pénzt utalhatott ki a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatóknak a tavalyi esztendőben, mint 2021-ben. A megyei biztosítási pénztárnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár osztja le az éves jövedelmét, ez évenként egy meghatározott összeg, szükség esetén pedig kiegészítést kérhet az intézmény.

A Hargita Megyei Munkavédelmi Felügyelőség a cselekvési programja intézkedéseinek végrehajtásáról osztott meg adatokat. Megtudtuk: 2023 első negyedévében 313 ellenőrzést hajtottak végre, ebből 303-at be nem jelentett munkavégzés okán. A 303 ellenőrzés során négy bírságot szabtak ki négy be nem jelentett munkáltatóra, összesen nyolcvanezer lej értékben.

A munkaügyi felügyelők 129 létesítményt szankcionáltak, 238 szankciót alkalmaztak, ebből 208 figyelmeztetés és harminc bírság, összesen kétszázegyezer lej értékben.

Az Olt vízügyi igazgatósága részéről a veszélyes hidrometeorológiai jelenségek által okozott veszélyhelyzetekről, amelyek árvizeket eredményeznek, és azok kezeléséről beszéltek. Mint elhangzott: az árvizek hidrológiai jelenségek, amelyek előfordulási gyakoriságát az éghajlatváltozás és az antropogén hatások fokozzák. Az árvíz olyan vészhelyzeteket idéz elő, amelyek operatív, integrált és hatékony válaszlépéseket igényelnek a lakosságra, az anyagi értékekre és a környezetre gyakorolt negatív következmények korlátozása és megszüntetése érdekében. A továbbiakban a három válaszlépést is ismertették. Ezek az azonnali reagálás, a stabilizálás és a sorozatos visszatérés.

A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság részéről az állatállomány és az állattenyésztés helyzetéről beszéltek. A 2020-as, 2021-es és 2022-es éveket összevetve, a bemutatott statisztikákból az derült ki, hogy Hargita megyében az elmúlt években csökkent az állattartó gazdaságok összlétszáma, huszonnyolcezerről huszonhatezer-nyolcszázra, de a megyében megtermelt tojás és méz mennyisége is nőtt 2022-ben 2020-hoz képest. Azt is elmondták:

Hargita megye mezőgazdasági területeinek több mint 81 százaléka természetes rét, amely a növényevő állatok legfontosabb takarmánybázisa.

A Hargita megyei Területi Vetőmag- és Palántaminőségi Felügyelőség a 2022–2023-as periódusban is ellenőrizte a vetőmag és vetőburgonya minőségét, az ezzel kapcsolatos információkat osztották meg. Az ismertetett adatokból kiderült, hogy 2022-ben 710,84 hektár szántóföldet ellenőriztek, ebből 538,44 hektár burgonya, 162,63 hektár közönséges búza, 3 hektár szója, 2,37 hektár dísznövény és 4,40 hektár gyümölcsfa.

A vetőburgonya minősítését is elvégezték, ez alapján közel harminc fajtát jegyeztek be és ellenőriztek, melyek Hollandiából, Franciaországból, Németországból és Skóciából származnak, a minősített vetőburgonya teljes mennyisége 10 045,41 tonna.

Összességében elmondható, hogy a 2021-es évhez képest a 2022–2023-as periódusban növekedett azon gazdasági szereplők száma, akik vetőmagok és ültetési anyagok termelésére, feldolgozására, forgalmazására vonatkozó engedélyek kiadását és jóváhagyását kérelmezték. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!