Hirdetés

Pozitív indulás, jövőbeli tervekkel

HN-információ
Augusztusban kezdte meg működését a gyergyóditrói Szent Katalin Egészségház, azóta felszerelésekkel és megannyi szakrendeléssel bővítették az intézményt. A Gyergyó­szent­mik­lósról kijáró orvosok mellett csík­sze­redai és marosvásárhelyi szakemberek is rendelnek az új egészségházban, a közeljövőben pedig újabb orvosokkal bővítenék a szolgáltatások sorát. Az épületet a gyergyóditrói önkormányzat működteti, Puskás Elemér polgármester elmondása szerint pedig, ha éveken keresztül kell befektetniük a jó működés érdekében, akkor azt is megteszik. [gallery link="file" ids="17861,17860"] Az európai uniós LEADER-program integrált településfejlesztési pályázatán nyert 115 ezer eurós összegből újították fel az egykori kollektív gazdaság, azaz a mezőgazdasági termelőszövetkezet irodáinak otthont adó régi épületet. A létesítményben 2001-től egészen 2013-ig a Ditrói Közbirtokosság működtette az irodáit, a felújítást követően pedig az idén tartott falunapok alkalmával adták át a Szent Katalin nevét viselő egészségházat. Bővülő szakrendeléssel várják a betegeket Puskás-Kolozsvári Alíz gondnok, az egészségház egyetlen jelenlegi alkalmazottja lapunknak elmondta, az indulást követően nagyon sokan csak érdeklődtek a lehetőségekről, de kevesen iratkoztak a szakemberekhez. Mint mondta, mára ez megváltozott, egyre többen jelentkeznek a különböző vizsgálatokra, amely nagy valószínűséggel a kibővült szakrendeléseknek is köszönhető. Havonta Marosvásárhelyről urológus, endokrinológus és érgyógyász is rendel Gyer­gyó­dit­ró­ban, Gyergyó­töl­gyesről pszichiáter és pszi­cho­te­ra­peu­ta, Csíksze­re­dából pedig allergológus szakorvos érkezik a Szent Katalin Egészségházba. Ezzel nem zárul le a szakrendelések sora: végeznek labor- és hasi ultrahang-vizsgálatokat, de van ortopédia és fül-orr-gégészeti szakrendelés, ugyanakkor csontkovács és gyógymasszőr is fogadja a betegeket. Puskás-Kolozsvári Alíz, az egészségház adminisztrátora rámutatott, további szakrendelések beütemezésére is van esély, ezek azonban egyelőre tárgyalási fázisban vannak. – Logopédus szakember iránt is érdeklődtek már, ugyanakkor a nőgyógyászati és a neurológiai rendelés is kialakulóban van, zajlanak a megbeszélések – mondta. A létesítmény felszerelésével kapcsolatban a gondnok leszögezte: minden eszközt az önkormányzat vásárolt, így rendelkeznek elektrokardiográfiai (EKG) és ultrahang-vizsgálathoz alkalmas műszerrel is. A szakrendeléseket és az alkalmazottak létszámát is bővítenék – Soknak tűnik az itt tevékenykedő orvosok létszáma, azonban nem az, mivel nincsenek itt naponta – jegyezte meg Puskás-Kolozsvári Alíz, mondván, a szakemberek létszáma mellett felszerelés bővítésére is szükség lesz. Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere lapunknak megjegyezte: a cél nem a profitszerzés, hanem hogy működőképes legyen, és minőségi szolgáltatásokat kínáljon az egészségház. Mint mondta, a laborvizsgálatoknál tevékenykedő személy nem az egészségház, hanem az abban működő labor alkalmazottja, rámutatva: a szakemberek bérleti szerződéssel rendelnek a községben. – Az adminisztrátor személyében jelenleg egyetlen alkalmazottja van az egészségháznak, jövőtől azonban ezt bővíteni szeretnénk – tette hozzá a polgármester. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!