Hirdetés

Port kavaró aszfaltozás

Közel két hónapja nem történt egyetlen kapavágás sem Csíkmadaras utcáiban, ahol korábban a kivitelező cég aszfaltozási munkálatokhoz kezdett. Moldován József, a kivitelező Winfor Trade Kft. vezetője szerint a kivitelezést az késlelteti, hogy az önkormányzat három hónapja szerződést bontott a műszaki felügyelővel. Péter Dávid, a község vezetője lapunk megkeresésére azt mondta, amikor a kivitelező félbehagyta a munkálatokat, akkor még volt műszaki vezető, és a helyzet rendezésére többször is felszólították a kivitelezőt, ennek ellenére nem történt előrelépés az ügyben. A felcsíki település vezetősége a szerződésbontást fontolgatja. Mindeközben a lakosság egyre türelmetlenebb, hiszen nemcsak a sarat kell elviselniük, hanem azt is, hogy kilenc háztartás szennyvízelvezetése megrongálódott és megoldatlan.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
Port kavaró aszfaltozás
Madarasi utca. Késedelmes útjavítás Fotó: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

Két évvel ezelőtt, 2020 áprilisában a Helyi Fejlesztési Program (PNDL) által biztosított támogatásból kezdték el Csíkmadaras utcáinak aszfaltozását. A munkálatokat jövő hónap közepére kellene befejezni. Ám nem sikerül, hiszen a kivitelező Winfor Trade Kft. július végén elhagyta a terepet. Előtte azonban két utcában is felszedtek 40 centiméter földréteget, így esőzésekkor 40 centiméteres víz gyűl fel az utcákban. Péter Dávid, Csíkmadaras polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta: többször is kérték a kivitelezőt, hogy tegye járhatóvá az utcákat. Arra is rámutatott, a szerződés szerint nem korlátozható a lakosság mozgástere.
– Önkéntes tűzoltóink és a községháza munkatársainak segítségével többször is próbáltuk kiszívatni a vizet az utcákból és segíteni a lakóknak elviselni a már lassan elviselhetetlent – mutatott rá a felcsíki település vezetője.
Hozzátette: a helyzet egyaránt bosszantó a lakosság és az önkormányzat számára.
– A múlt pénteki egyeztetés során a kivitelező azt ígérte, hogy még ezen a héten nekifog és járhatóvá teszi az utcákat. Szintén probléma, hogy az egyik utcában 100 méteren a korábbi terepmunkák végzésekor megsérült a szennyvízhálózat vezetéke, emiatt nem biztosított kilenc háztartás csatornázása. A lakosság pánikba van esve, mert lassan itt a tél. Nincs reményük a megoldásra, túl sokat voltak hitegetve. Írásos panaszlevelet is küldtek az önkormányzatnak, és a törvény adta lehetőségeket kihasználtuk a probléma megoldása érdekében – részletezte a községvezető.
Kiemelte: amennyiben nem történik látványos előrelépés az ügyben, kezdeményezni fogja a szerződés felbontását.

Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

Elfogadhatatlan állapotok

Péter Dávid azt is hangsúlyozta: nem tartoznak a kivitelezőnek, az utolsó elszámolás még tavaly megtörtént.
– Elfogadhatatlannak tartom a rendszer működését. Olyan mértékben írjuk alá a szerződéseket Bukarestben, hogy lassan vonatjáratot kell indítsunk. Képviselőink végzik a dolgukat, haladnak a közösségek. Elfogadhatatlan, hogy a megye több településén viszont ilyen kivitelezési gondok megtörténhessenek. Biztos vagyok abban, hogy ez nem normális helyzet. Nem vagyok a konfliktusok híve, aki ismer, az tudja, hogy megértő és megoldáskereső ember vagyok, természetesen betartva a törvény adta lehetőségeket. Köztudott, hogy a múlt hónapban megszűnt a szerződés az erdei út kivitelezésénél. Ebben az ügyben az építő a bíróságon keresi az igazát. Ott is ugyanez a véleményem, hogy elfogadhatatlan, hogy három év után a munkálatok 35 százalékát sikerült elvégezni – mutatott rá Csíkmadaras polgármestere.
Hozzátette: tudatában vannak, hogy a szerződésbontás milyen anyagi terhekkel és más következményekkel jár, viszont nem ülhetnek karba tett kézzel.
Mindeközben a helyi lakosság egyre türelmetlenebb, hiszen esőzések idején nagy sár van az utcákban. Több panaszlevelet is benyújtottak a polgármesteri hivatalhoz.

Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

Nem tudják tartani a határidőt

Az ügyben megkerestük Moldován Józsefet, a Winfor Trade Kft. vezetőjét. Szerinte a kialakult helyzetet az okozta, hogy három hónapja szerződést bontott a polgármesteri hivatal a műszaki felügyelővel.
– Egész nyáron vártuk, hogy a hivatal szerződjön egy műszaki felügyelőt, mert nem is kettővel, hanem három utcával van probléma. A tervező által megadott megoldás nem elégséges, ugyanis követ kell tenni a ballasztréteg alá, nagyon puha a talaj. Ennek dokumentációját nem volt kivel elkészíteni, mert nem volt műszaki vezető. Néhány napja volt egy megbeszélés a hivatalnál, és az új műszaki felügyelővel elkészítettük a dokumentációt és megtaláltuk a szükséges megoldást – részletezte Moldován József.
Hozzátette: az ügyben néhány napon belül lesz egy újabb megbeszélés, és ha a tervező meg a hivatal is elfogadja a javasolt megoldást, akkor folytatják a munkát.
– Az önkormányzat feladata, hogy leszerződjön a műszaki fel­ügyelővel. Mi több, levélben felszólítottuk a hivatalt, hogy biztosítson felügyelőt. Ők válaszoltak is, hogy nem akarnak ezzel a munkálattal tovább foglalkozni. A hivatalnak a műszaki felügyelővel kötött szerződésébe nem tudok és nem is akarok beleszólni. Az is tény, hogy nem tudok egyedül megoldást változtatni egy kivitelezési tervben, amit kaptunk. Mi csak akkor tudjuk megoldani, ha van ehhez megfelelő szakember, aki az egész történetet aláírja és vállalja. Javasolni javasoltuk, de a hivatal nem tudta előállítani a műszaki felügyelőt. A múlt hét pénteken találkoztunk az új fel­ügyelővel, megbeszéltük a feladatokat és azt is, hogyan fogunk együttműködni – mondta a Winfor Trade Kft. vezetője, aki szerint, ha jövő héten elkezdik a munkálatokat, akkor sem tudják tartani a novemberi határidőt. – Négy hónapja már fel van függesztve a szerződés, mert nem volt műszaki felügyelő, plusz a téli időszakok mind beleszámítanak. Automatikusan meg fog hosszabbodni a szerződés. Tőlünk független okok miatt nem tudtunk ezzel a szerződéssel megfelelően haladni – tette hozzá Moldován József.
Majd ismét megkerestük Péter Dávidot, Csíkmadaras polgármesterét, hogy megkérdezzük, miért bontottak szerződést a műszaki felügyelővel.
– Biztos voltam abban, hogy az építő fog találni magyarázatot arra, mit miért nem lehetett megcsinálni, de mindent megmagyaráz az, hogy az elmúlt három évben, a munkálatok 18 százalékát tudták elvégezni. Mivel a beruházás tervezését és kivitelezését is a Winfor Trade Kft. nyerte meg, ezért bármilyen tervmódosítást, észrevételt ők kell kezdeményezzenek, és nekik kell hozniuk a tervező javaslatát. Itt sántít a nyilatkozat, amelyben azt nehezményezi, hogy mi kellett volna felmutassuk a tervező által kiállított dokumentumokat. Ami a műszaki felügyelőt illeti, valóban menesztettük szep­temberben a régi műszaki felügyelőnket és újat neveztünk ki. Azonban a projekt nem volt egy napot sem műszaki felügyelő nélkül és a munkálatok sem voltak felfüggesztve, mivel volt elég szabad utca, ahol dolgozhatott volna a kivitelező – sorolta a polgármester.
Hozzátette: nem szakember, nem is akar mindenhez érteni, de véleménye szerint a laikusok is látják az elvégzett munkálatok gyenge minőségét.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!