Rab Zsuzsa Sírversében a XX. századot „műszer-józan kornak” nevezte. Valóban, a romantika százada után egy új áramlatnak lehettünk részesei, ami a művészetet és a hagyományokat sokszor a történészek kutatásai közé sorolta, s például a futuristák kiáltványában egy versenyautó előbbre kerül, mint a híres Szamotrakéi Niké szobra. A kom­munista ideológusok ezt az életeszményt tovább éltették, amit számos példa igazol. Ez az építészetre különösen igaz.

Első kerületi lakosként inkább a rombolásnak, mint az építésnek lehettem részben tanúja, részben a szemtanúk általi emlékezője. Nem kötődött ideológiához az, hogy a híres Tabánt még a háború előtt tették a földdel egyenlővé, pedig, ha felújítják, festői környezetével szolgálhatná a fővárost és a turizmust. A Krisztina körúti Karátsonyi-palotát is 1938-ban bontották le, helyébe a háború után egy szocreál stílusú minisztériumot húztak fel. A romos budai Vár felújításának egykori koncepciója is nagyon vitás a század második felének építészettörténetében, s még sorolni lehetne a példákat.
Napjainkban – néhány száz méterre a már említett Karátsonyi-palotától – a Márványmenyasszony étterem sorsán aggódhatunk. A nagy múltú vendéglátóhelyről érkező hírek ellentmondóak, s naponta változnak: egyes források részleges lebontásról számolnak be, újabbak szerint megmarad az utcai homlokzat, a legutóbbi hír szerint talán megkapja a műemléki besorolást. A kétszáz éves vendéglőtől nem messze nőttem fel, naponta sétáltam el mellette iskolába menet. Az étterem fogalom volt a kerületi lakosok körében: vasárnaponként ünneplőbe öltözött családok fordultak be a macskaköves Márvány utcába, asztaltársaságok gyűltek össze a patinás környezetben. A filoxérajárvány előtt még a tabáni, „rácvárosi” borászok nedűit szolgálták fel. Később, a Duna Televízió egyik alapítójaként és vezetőjeként sokszor megfordultam a falak között. Egy megállapodásnak köszönhetően illusztris vendégeinket is ide hoztuk, s mikor a világ magyarságának csatornája tízéves évfordulóját ünnepelte, a rendezvényen az étterem stábja főzött és szolgált fel. Egy karizmatikus vezetőjéről is meg kell emlékeznem, Szécsényi Gyulának hívták (Nomen est omen, Széchenyi István is itt tartotta lakodalmát). Egy régi világból itt maradt vendéglátót ismertem meg személyében. Az általa irányított vendéglő étlapja gazdag és választékos, emellett megfizethető volt, a borkínálat tehetősebb és egyszerű polgárnak is kínált különlegességeket, a felszolgálók pedig lesték a vendég kívánságait. Az üzletvezető sajnos korán távozott az élők sorából, s elkezdődött az étterem hanyatlása.
Talán mégis a Márványmenyasszony zenei vonatkozásait vázolnám részletesebben. Egyes for­rások szerint elnevezését egy francia zeneszerző, Ferdinánd Herold, akkoriban Pesten bemutatott operája, Zampa, avagy a márványmenyasszony szolgálta. A bugyuta darab a XVI. századi Szicíliában játszódik, s itthon is népszerűségre tett szert; s a források szerint e dalmű előadói e falak között ünnepelték sikerüket 1836-ban. A komponistának egyébként egy másik darabja, a Rosszul őrzött lány című balett mind a mai napig telt házakat vonz. Más források egy balul sikerült esküvő sápadt aráját azonosították az elnevezéssel, egyébként e legendát tüntették fel az étlap elején, s a kertben álló szobor alkotóját is e szomorú történet motiválta.
A háború után másfél évtizedig Kalmár Pál, a tangókirály énekelt esténként az egybegyűlteknek, később Szentendrei Klára magyarnóta-énekes bűvölte el hangjával a publikumot, majd Lakatos Miklós prímás leste a vendégek kívánságait. A Duna Televíziós időszakban szerződésünk alapján nótaműsort is felvettünk a helyszínen, ami az egész világba eljuttatta a hely hírét. 

Mégis talán egy híres énekes, Szamosi Elza nevét említeném a Márványmenyasszonyt idézve. Puc­cini, aki a Pillangókisasszony 1906. május 12-i bemutatójára érkezett a magyar fővárosba, megismerkedett a címszerepet éneklő Szamosi Elzával, s mint igazi bonvivánnak igencsak megtetszett neki a szépasszony. Bókay János a Bohémek és pillangók című könyvében így interpretálja megismerkedésük egyik beszélgetését:
„Puccini gondolkodott.
– Nem vacsorázhatnánk együtt… hármasban a férjével, hogy beszélgessünk egy kicsit? – kérdezte.
– Fájdalom, ez lehetetlen: a férjem ma inspekciós a kórházban.
– És kettesben?
– Szívesen, ha a férjem megengedi. Majd megkérdezem telefonon.
A Márványmenyasszonyban vacsoráztak Budán. Mély lugasban ültek, nem látta őket senki.”
A történetnek minden bizonnyal van alapja, Falk Géza zenetudós, a művész kortársa is így ír a primadonna és a zeneköltő barátságáról:
„E gazdag életpálya hirtelen felfelé ívelése idején érkezik ide Puccini. a Pillangókisasszonyt együtt tanulják be, a Mester gyakran megfordul Szamosiék házában. A művésznő kitűnően beszél olaszul, és így könnyen átveszik egymás gondolatát.”
A bemutató sikere nyomán Puccini a híres amerikai impresszáriónak, Henry Savage-nak ajánlja figyelmébe a művészt. Az impresszárió Budapestre utazik, meghallgatja Szamosit, s azonnal le is szerződteti egy hosszabb amerikai turnéra.
Szabó Ferenc János a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre beadott doktori értekezését Szamosi Elzának szentelte. Így ír fellépéseiről az Új világban:
„Szamosi volt tehát az első magyar operaénekes, aki turné jelleggel szerepelhetett Amerikában. Ebben életkora is szerepet játszott: nemcsak, hogy fiatalkora egybeesett a hirtelen világvárossá váló, a ’távoli’ külfölddel egyre inkább kapcsolatba kerülő dualizmus kori Budapest ugrásszerű fejlődésével, hanem az énekesnő szinte egyidős volt az amerikai operaélet legfontosabb intézményével, az 1880-ban alapított Metropolitan Operával is. Bár sosem lépett fel a Metropolitan Operában, az amerikai operaélet fejlődése – melyet éppen Henry Savage és a hozzá hasonló impresszáriók tartottak kezükben – biztosította a hátteret az ő utazásához is… Bár forrásokkal nem támasztható alá, mégis feltételezhető, hogy az ő utazása nyithatta meg a kaput további magyar énekesek amerikai fellépései előtt, vagy legalábbis inspirálhatta a magyar operaénekeseket amerikai lehetőségek keresésére.”
Később két könyvem is foglalkozott a Metropolitan Operával, s a New Yorkban fellépő magyar művészekkel. Szerzőtársam, Krénusz József, a Met nézőtéri felügyelője nagyon sokat mesélt Szamosi Elzáról, akinek Puccini a Pillangókisasszony világsikerét köszönhette. E szavakban volt némi magyar büszkeség, de a staggione sorozat valóban hozzájárult a szerző kedvenc ope­rájának amerikai sikeréhez. Krénusz elmondása szerint a magyar díva neve Halász Lászlóval, a New York City Opera megalapítójával folytatott beszélgetésein is gyakran szóba került. 
Az énekesnő rövid életet élt, s a Kozma utcai izraelita temetőben alussza örök álmát. Hantja évtizedekig elfeledett, gondozatlan volt. Karczag Mártonnak, a Magyar Állami Operaház Fő­em­léktárosának kezdeményezésére, a 2018-as Puccini-évben az Intézmény felújíttatta. Ezen sorok befejezése előtt – kicsit nosztalgiázva – feleségemmel leróttuk