Tegnap kezdődtek és szombatig tartanak a székelykeresztúri Kistérség Napok, amely egyúttal a Petőfi-hét nevet is viseli. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a HM – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Nemzeti Örökség Intézete és a székelykeresztúri Molnár István Múzeum közös ünnepi rendezvényével – amely az Ahol az élet pusztul és a halál terem címet viseli – egész napos előadássorozattal indították a hetet, így tisztelegve nemzeti költőnk emléke előtt halálának 170. évfordulóján. [caption id="attachment_92331" align="aligncenter" width="1028"] Új kutatási eredményekről is beszámoltak. Elkezdődött a Petőfi-hét Fotó: Simó Márton[/caption] Az előadások fókuszában az 1899-es megemlékezés és a 20. század emlékezettörténete állt, az évfordulókhoz kötődő műalkotások ikonográfiai programjai, illetve az erdélyi lokális emlékezet dokumentumai. Beszámolót hallhatunk a 2018–19-es terepkutatásokról: a csatatér mint kulturális örökség lehetséges definíciójáról és a fehéregyházi ütközet új interpretációjáról is vallanak az előkerült leletek. Margócsy István irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár (ELTE, Budapest) a Petőfi születése és halála körüli legendáriumról szólt. Igen feszes és izgalmas előadásában érintette a nép körében elterjedt változatokat a „visszatérő”, a titokzatos költőről, aki egyes feltételezések szerint valóban orosz fogságba esett, de onnan megszökvén szerb pópaként szolgált, vagy rangrejtve pedig különböző helyeken bujkált, távolról segítve a népet az önkényuralmi megpróbáltatások közepette. A jeles kutató röviden arra is kitért, hogy Petőfi személyesen is hozzájárult a ködösítéshez, hiszen három települést jelölt meg írásaiban születése helyéül, s maga a január elsejei születés sem biztos, csak az anyakönyvezés ténye. A váteszség felerősítéséhez kiválóan alkalmasnak bizonyult azonban az esztendő fordulója. E. Csorba Csilla főmuzeológus, irodalomtörténész (PIM) Petőfi végórájáról, feltámadásáról beszélt, ahogyan azt a képzőművészek ábrázolták és ábrázolják az 1850-es évektől napjainkig. Gyimesi Emese irodalomtörténész, doktorandusz (ELTE BTK) a költő és Szendrey Júlia közös fiáról, illetve a fiatalon özvegyen maradt múzsa és a hitves második házasságából származó gyermekei életéről, az akkori Pest-Budához, majd Budapesthez, a rendkívüli gyorsasággal fejlődő városhoz és annak kulturális életéhez való viszonyáról szólt. T. Szabó Levente irodalomtörténész, dékánhelyettes (ELTE BTK) a Brassai Sámuel és Metzl Hugó által szerkesztett Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok Petőfi iránti érdeklődéséről, Petőfi nemzetközi befogadásáról és a műfordítások elméletéről beszélt. Egyed Emese költő, irodalomtörténész (BBTE, MITI, Kolozsvár) az 1948–1949-es centenáriumi ünnepségekről, a költő életművének új értelmezéséről, baloldali kisajátításáról osztotta meg velünk kutatási eredményeit. Minden csak egy rövid összefoglaló, a jelen évforduló napján – 2019. július 31-én – megjelenő lapszámunkban jelentkezünk majd részletesebb beszámolóval és kapcsolódó írással. Elöljáróban most csak annyit még, hogy a Molnár István Múzeumban már ezen a héten, az ünnepségek folyamán is meg lehet tekinteni azt a kamarakiállítást, amely a 2018–2019-es évben a fehéregyházi csatahelyen végzett régészeti kutatások során felszínre hozott újabb leleteket mutatja be – töltelékgolyó, deformált kézi tűzfegyver-lövedék, ép gömblövedék, ép Kulikov-féle (orosz) Stützer-lövedék, gomb, tölténytartó dísz, csat, lábbelivasalás, tölténytartó dísz, pénzérme –, amely a HM Hadtörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Maros Megyei Múzeum közös, még folytatandó – feltárási munkájának eredménye. A konferenciát Petőfi-emlékvacsora zárta a múzeum pincetermében. A konferencia résztvevői – szűk körben – ugyanazt a menüt fogyasztották, mint Petőfi és asztaltársasága a csata előestéjén: bivalytejes és túrós puliszkát. Nyilván idén is megtartják majd az évforduló napján a Gyárfás-kertben a három éve meghonosított szokás szerint a nyilvános ünnepséget, amikor a résztvevők is ugyanezt a vacsorát fogyaszthatják, az örökkévalóságba távozó költő földi emlékét, azt a tizennégy órát idézve, amelyet Székelykeresztúron töltött 1849. július 30-ról 31-re virradóan. Simó Márton