tiszta égbolt
kevés felhő
Párnababa
Lányom egyik kedves játéka volt óvodás-kisiskolás korában Párnababa. Mint neve is jelzi, párna alakú rongybaba – vagy baba alakú párna?! – volt a derék jószág. Puha anyagból készült, arca, ruhája, végtagjai a barna több árnyalatában pompázott. A célnak tökéletesen megfelelt: lehetett gyúrni, ölelgetni, beszélni hozzá, elalvás előtt megölelni, alváshoz a fej alá tenni. S olykor még az óvodában is felbukkant, otthoni játékkal lehetett és kellett oldani az ottani szorongást. Párnababa mozgássérültek műhelyében készült. Akkoriban még egy lepattant tömbház földszintjén, harmadosztályú garzonlakásokból kialakított műhelyben készültek a rongybabák, de ugyanott ágyneműt és munkaruhát varrtak, gyertyát öntöttek a testi nyavalyákkal küzdő, de lélekben erős emberek. Fikó Csaba mindig örömmel számolt be arról, hogy kicsiny, korábban leírt, a társadalom perifériájára szorított közösségük mi mindenre képes – önerőből.
Aztán a kezdeti helyet kinőtték, a Gyermek sétányról beköltöztek a Márton Áron utcába, műhelyeikben pedig egyre bővült a tevékenység, egyre több sérült emberben ébresztették fel az élni akarást, s erősítették meg a hitet, hogy a testi fogyaték dacára is lehet tartalmas, hasznos, elégtételt adó életet élni. Most új székházat építenek gyarapodó közösségüknek, vállalva a nehézségeket, megbirkózva azokkal. Önerőből vágtak bele ebbe is, mint mindig. Segítségért nem kunyeráltak, alamizsnát nem kértek, de a szívből jövő, jó szándékú felajánlásokat elfogadták. Éppen ezért érthetetlen volt számukra a védett műhelyekre vonatkozó legutóbbi jogszabály elfogadása, aminek következtében elveszítették a műhelyekben előállított termékek vásárlóinak egy részét, ezáltal pedig jelentősen csökkentek bevételeik is, apadtak jövedelmi forrásaik.
S bár érthetetlen számukra a gáncsoskodás, ennek dacára nem törtek le, megoldást kerestek és keresnek anyagi gondjaik enyhítésére, azért, hogy munkát, megélhetést, egy alkotó közösség biztonságát szavatolhassák tagságuknak, mindazoknak, akik bizalommal fordultak és fordulnak a szervezethez. Tegnap éppen egy pályázatot zártak, reményeik szerint pedig lesz még esély és alkalom újabb pályázati források felkutatására, elnyerésére, fogadására.
Jönnek az ünnepek, ilyenkor szeretünk gyertyát gyújtani. S ha már gyertyát akarunk vásárolni, miért ne vennénk az áruházak csillogó-villogó kínálatából származó gyertyák helyett a mozgássérültek szervezete műhelyében készült gyertyát. Nemcsak magunknak szerzünk vele örömet, vagy annak, akit megajándékozunk vele, hanem azoknak is, akiktől megvettük, akik munkáját ezzel az apró gesztussal is értékeltük, elismertük.
Párnababa megvan mind a mai napig. Ép és egészséges. Nagy becsben van, nem szabad elajándékozni vagy – Uram, bocsá’! – kidobni. Most kellemes emlékeket őriz és ébreszt fel bennünk. Jó pár évvel ezelőtt alváskor a vigyázó társ biztonságát nyújtotta, az óvodában az otthon biztonságát pótolta. Készítőinek pedig a hasznos lét bizonyosságát adta.
Sarány István
