Panaszkodsz, hogy érzésed szerint az emberek nem szeretnek. Bármit mondasz, bármit teszel, az az érzésed, hogy – mint mondod – valamiért nem kedvelnek. Úgy tűnik Neked, hogy újabban mintha folyton összesúgnának a hátad mögött… Biztosan rosszat is beszélnek rólad… Ki vagy ábrándulva belőlük… Álmodban sem gondoltad volna, hogy ilyen hálátlanok, azok után, amiket tettél értük… Ha tudtad volna, hogy ilyenek, akkor soha nem is léptél volna velük kapcsolatba… Mit tegyél? – kérdezed. Előbb a következő tanmesét mondtam el Neked… Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele: – Milyenek itt az emberek? – tudakolódta. – Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs. – Athéni vagyok. – És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg. – Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan. – Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni – mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját. Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek. – Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas. – Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs. A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé. A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg: – Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy! Az öreg bölcs mosolyogva csillapította: – Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál. Tudod, milyen embereket kedvelnek az emberek? Azokat, akik őket szeretik, kedvelik és irántuk érdeklődnek. Azokat az embereket, akik mások iránt érdeklődnek, akik mások iránt tisztelettel és őszinte szeretettel viseltetnek, azokat mások is viszontszeretnek és viszontkedvelnek. Kérdezd meg hát először magadtól: Foglalkozol-e eleget és őszinte szeretettel embertársaiddal? Vagy csak használod őket, nem érdeklődsz utánuk szeretettel, engeded, hogy felszínes maradjon a kapcsolatotok… Az is lehet, hogy nem ők nem kedvelnek Téged, hanem neked van bajod saját magaddal, és megsértődve úgy viselkedsz a hátuk mögött, mint ahogyan azt róluk feltételezed… Az is elképzelhető, hogy azt utasítod el bennük, amit magadban sem szeretsz… Másodszor azt is tisztázd magadban, hogy honnan van benned irántuk ez a gyanakvó érzés? Talán a szíved mélyéből jön, mert megbántottak? Ha igen, ne emlegesd fel a sértést, mert akkor nem tudsz megbocsátani, és megosztod környezetedet. Inkább olvasd el többször az első Korintusi levél 13. fejezetének 1-13-ig terjedő verseit, és – meglátod – meggyógyulsz! Vagy lelked sikolya ez az érzés, azután, hogy embertársaid elismerjenek, kedveljenek és szeressenek? Ha igen, akkor azt gondold meg, hogy nem az emberek kedvéért és elismeréséért kell tenned a jót, hisz ők sokszor hálátlanok, hanem egyedül Istenért! Ő nem felejti el, és nem marad adósod! Végül, harmadszor, az is lehet, hogy rossz napod volt, vagy épp egy kritikus időn mész keresztül, és mindent – emberi kapcsolataidat is – sötéten és rossz színben látsz. Ha így van, akkor sürgősen végy magadnak egy más szemüveget, amelyen keresztül embertársaidat ismét nagyszerűeknek, barátságosaknak, segítőkészeknek és becsületeseknek látod, mint ahogyan valójában azok is, csak lehet, hogy épp elfelejtetted őket igazán, őszintén és önzetlenül szeretni… Azt kérdezed tőlem, miért tűnik Neked úgy, hogy az emberek nem szeretnek? Előbb arra a kérdésemre válaszolj, hogy honnan van benned ez a gyanakvó érzés? Ft. Dr. Tempfli Imre stuttgarti plébános