Hirdetés

Óvodával és iskolával a fiatalokért

HN-információ
Pénteken kettős ünnepet ültek a Gyimesekben: a magyar kormány finanszírozásával óvodát építenek Gyimesközéplokon, és korszerűsítik az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot Gyimes­fel­sőlokon. Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta: a fiatalok lelkét és értelmét szolgálja az összesen 720 millió forint támogatás. [caption id="attachment_79712" align="aligncenter" width="1000"] A gimnázium főépületében az ünneplő diákok. Sziklára építkeznek Fotók: Keresztes Bea[/caption] Pénteken kettős ünnepet ültek a Gyimesekben. Elsőként Gyimesközéplokon tájékoztatták az egybegyűlteket: új óvoda létesül a településen a magyar kormány támogatásával. Málnási Demeter helyi plébános elmondta, a tervek szerint a 2020–21-es tanévet már ebben az intézményben kezdhetik el az egyházközség gyermekei. Gergely Károly polgármester felszólalásában kiemelte: a lelki építkezés mellett a fizikai is fontos, és az óvodaprogram segítségével be tudják lakni a történelem által a gyimesi csángóknak rendelt teret. Bálint Csongor Béla, az épület kivitelezője bemutatta a projektet, így kiderült, hogy kétszintes épületet álmodtak meg. – Az alagsorban lesz a konyha, a személyzeti öltöző, a kazánház, valamint a különböző raktárhelyiségek, a felső szinten három, hatvan négyzetméteres foglalkoztató kap helyet, ezek multifunkcionálisak lesznek, ugyanakkor a személyzeti helyiségek is itt lesznek majd – számolt be Bálint Csongor Béla. Rámutatott: a tervezés során a mozgássérülteket is szem előtt tartották, illetve a helyi építkezési stílust sem hagyták ki. Azt is elmondta, hogy a gyermekeknek 1500 négyzetméteres játszóteret alakítanak ki az új óvoda udvarán. Az épület alapkövét Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára helyezte el, arra buzdítva a gyermeket, hogy erősítsék meg magukban a tanulás iránti vágyat. – Amikor óvodát építünk, jövőt építünk! Mindezzel nemzetünk megmaradását próbáljuk megelőlegezni, szerte a Kárpát-medencében – szögezte le az államtitkár. A gyimesközéploki munkálatokat 250 millió forint értékben támogatja a magyar kormány. Az alapkőletételt követően Gyi­mesfelsőlokon is jelentős anyagi támogatásról számoltak be az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kápolnájában. Az iskola felújítására 500 millió forintot szán a magyar kormány. Ebből az összegből többek között a hőszigetelést, az osztálytermek felszereltségét és a két meglévő épület teljes korszerűsítését oldják meg. Berszán Lajos atya, az iskola lelki vezetője elmondta: Szent István király szelleme még ma is él, és vigyáz a magyarságra. Tánczos Barna szenátor felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy van mit megköszönni a Gyimesekben. – A mércét magasra tették! Bízom benne, hogy a felújított épületeket példás magatartásukkal köszönik meg a tanárok és a diákok egyaránt – jelentette ki a szenátor. Soltész Miklós államtitkár felidézte az iskolaalapítás viszontagságait, és párhuzamot vont Szent Erzsébet példájával. Megjegyezte: nem magától értetődő az, hogy katolikus iskola van a Gyimesekben, és ezt az értéket meg kell becsülni. – A támogatás összege nem kevés, és én remélem, hogy a lehető legjobb helyre kerül majd. Mindez a fiatalok lelkét és értelmét szolgálja – mutatott rá Soltész Miklós. Az épület felújításának folyamatát közös imával nyitották meg. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!