2018. január 23-i lapszámunkban, az Előzmények, avagy valami készülni fog 2. című cikkünkben Kovács B. Mihály rajoni titkárt idéztük, aki egy levéltárban őrzött dokumentum szerint, 1968. január 15-i jelentését így fejezte be: „Nincsen feltüntetve a térképen, hogy Gyilkostó település Hargita megyéhez fog-e tartozni?” Cikkünk nyomán telefonon jelentkezett a 90 éves Csukás Károly, aki 1968-ban Gyergyószentmiklóson a városi tanács titkára volt, és elmondta, tudta szerint hogyan sikerült megakadályozni, hogy Gyilkostó Neamţ megyéhez kerüljön. A ma Csíkszeredában élő Csukás Károly őrzi annak a dokumentumnak egy példányát is, amelyet az 1968. január 30-án a területi átszervezésért felelős országos bizottságnak elküldtek. Jelen lapszámunkban Csukás Károly visszaemlékezésén kívül ezt a dokumentumot közöljük. Csukás Károly a Magyar Au­tonóm Tartomány létrehozása után, 1957 őszén, a Gyergyó Rajoni Néptanács javaslatára kinevezést kapott a rajoni tanfelügyelőség szakfelügyelői állására. Feladata az I–IV. osztályok irányítása volt. 1962-ben a Gyergyó Rajoni Művelődési Bizottság osztályfőnöke lett, majd 1964 márciusától a Gyergyószentmiklósi Városi Néptanács titkára – emlékezett vissza olvasónk. „Forgatókönyv a Gyilkostó hovatartozásáról” Csukás Károly szóban is elmondta és írásban is összefoglalta lapunk számára az 1968. január–februári Gyilkostóra vonatkozó történéseket. – Úgy emlékszem, 1968. január 14-én jelent meg a Központi Bizottság javaslata a megyék létrehozásáról – kezdte a történetet Csukás Károly. – A térképen szerepeltek a Gyilkos-tóval kapcsolatos javaslatok is, habár álcázva. Néhány nap múlva, január 21-én a Sportul című lap egyik cikke bővebben foglalkozott azzal, hogy a Gyilkos-tó és környéke a jövőben Piatra Neamț-hoz fog tartozni, fontos beruházások lesznek, és létrehoznak egy turisztikai bázist a Pongrác-tetőtől Békásig. 1968. január 26-án tartotta a gyergyószentmiklósi néptanács a soros ülésszakát. Ezen Csukás Károly néptanácsi titkár ismertette a Sportul cikkét. – Az írást hallva a jelenlévők azzal bízták meg a városi néptanács végrehajtó bizottságát, hogy sürgősen szerkesszen egy tiltakozó levelet és juttassa el a megfelelő szervekhez – mesélte. – Ezt a tiltakozó levelet megszerkesztettem, kikérve Barna István véleményét is. 1968. február 16-án megjelent a megyékkel kapcsolatos végleges térkép. Meggyőződésem, hogy figyelembe vették a mi tiltakozó javaslatunkat, mert ezen a térképen már tisztán látszott, hogy Gyilkostó továbbra is Gyergyószentmiklóshoz tartozik és nem Neamț-hoz. Megjegyzem, az ülésszak befejezése után egyik munkatársam, aki mindenáron a titkári beosztásra pályázott, felment a rajoni bizottsághoz és feljelentett a rajoni titkárnak, Burján Józsefnek. Emiatt felhívattak a rajoni pártbizottsághoz, kérdőre vontak és leváltottak, felajánlva, hogy vegyem át a városi művelődési ház irányítását. Nem fogadtam el, mert jól tudtam, hogy az előírások szerint három hónapig így is, úgy is kaphatom a fizetést. Helyettem titkárnak a már megszűnőben lévő rajon titkárát, Barna Istvánt nevezték ki. Hozzá kell tennem, hogy szerintem a rajoni elvtársak Gyergyóban is és Csíkban is a saját beosztásuk és bőrük mentésével voltak elfoglalva, nem törődtek sem Gyimesbükkel, sem az Úz-völgyével, sem Háromkúttal. Nagyobbrészt nem is voltak idevalósiak. Amint Csukás Károly mesélte, a három hónap lejárta előtt Kovács B. Mihály, az ideiglenes Hargita Megyei Néptanács Végrehajtó Bizottságának egyik alelnöke a néptanácsokat ellenőrző bizottsághoz hívta dolgozni. Ennek örvendett, mert a munkát jól ismerte, korábban egyéves továbbképzésen vett részt a néptanácsi munkáról. – Az ideiglenes néptanácsnál voltam szakfelügyelő, 1969 januárjától a megyei szaktanácsnál a művelődési osztály főnöke lettem. 1969 szeptemberétől a megyei pártbizottságnál voltam művelődési szakfelügyelő, végül 1988-ban a megyei szaktanács szakfelügyelőjeként mentem nyugdíjba. 2017. június 22-én Gyergyószentmiklóson Nagy Zoltán polgármester úrnak is átadtam a Gyilkostóval kapcsolatos anyagokat, a beadványt, valamint a szóban forgó térképeket – foglalta össze Csukás Károly. Daczó Katalin A cikk a Hargita Népe március 20-i számában jelent meg.