Hirdetés

Összefogást szorgalmaznak

HN-információ
A Hargita Sírégióhoz négy sípálya tartozik: a homoródfürdői Lobogó, a Bucsin-tetőn lévő Bogdán és Havas-Bucsin, valamint a gyergyócsomafalvi Versvirág sípálya. Benedek Lukáccsal, a Homoródi sípálya tulajdonosával, üzemeltetetőjével beszélgettünk. A sírégiónak többek közt az lenne a célja, hogy közös bérletet adnak ki a fent említett szolgáltatók, így a bérleteket a többi pályán is használhatják a sízők, nem kell jegyért sorba állniuk, ha úgy döntenek, hogy az időjárási viszonyok miatt egyik pályáról átmennek a másikra – foglalta össze a sírégióba tömörülés fontosságát Benedek Lukács, aki kifogásolja, hogy se a Madarasi-Hargitán, se a Hargitafürdőn lévő pályák működtetői nem csatlakoztak ehhez a projekthez. Pedig ezek a pályák vannak közel egymáshoz. Nem akarnak csatlakozni – Hosszú időbe és rengeteg munkába tellett, amíg a Madarasi-Hargitára kivitték az áramot. Ez nemcsak a tulajdonosok érdeme, hanem a megyei és községi vezetés is besegített. Mégsem állnak be a sírégiós projektbe, azzal érvelnek, hogy mi túl olcsón adjuk a jegyeket és bérleteket. Pedig az egyesületbe belépés nem kötelez senkit arra, hogy egységesen vagy olcsóbban árusítsa a jegyeket. Mindenki azt mondja, hogy nálunk létezik turizmus. Egyedül én mondom húsz éve, hogy ami itt van, az nem turizmus. Noha hétvégén a környező településekről eljönnek hozzánk, hétközben pangás van. Ezt nem nevezem turizmusnak. Innen mindenki külföldre megy sízni, a pénzüket az osztrákokhoz, olaszokhoz viszik, hosszabb időt nem töltenek el nálunk a vendégek. Persze, mert nincsenek megfelelő pályáink. Nagyjából nyolc évvel ezelőtt a megyei tanács hozzáfogott a rendezési terv megvalósításához, de azóta sem történt előrelépés. Nem jártak a végére, pedig egy német sípályatervező szakember is eljött. A rendezési terv az egész régióra vonatkozna, Tusnádtól Libánig – részletezi Benedek Lukács, aki szeretné, ha elindulna végre a párbeszéd az érintett felek között. Síoktatókra is szükség lenne A homoródfürdői sípálya 400 méter hosszú, noha bővítésre nem alkalmas, kiváló szórakozási lehetőséget nyújt kezdő sízőknek a kikapcsolódásra. A tulajdonos szerint síoktatókra is szükség lenne, szorgalmazná, hogy a megyében alakítsanak ki egy minden pályára kiterjedő oktatási rendszert. – Igény lenne erre a szolgáltatásra, ez is lendítene a turizmuson. Valószínű, hogy Ausztriából nem jönnének ide sízni, viszont a román turistákat meg lehetne fogni. Nálunk is vannak síoktatók, de szervezetlen a program, akkor oktatnak, mikor ráérnek. Senki nem akar felelősen dolgozni – panaszolja a Lobogó sípálya tulajdonosa. Az elmúlt szezon aránylag elfogadható volt, noha későn, január közepén indult, sokáig kitartott. Homoródon az áram minőségével is gondok vannak, nincs megfelelő infrastruktúra, a villanyhálózat nem bírja a terhelést, így a hóágyút sem tudják rendeltetésszerűen használni. Ennek ellenére minden évben fejlesztenek a komplexumban, idén bővítették a szállásokat húsz szobával, illetve egy konferenciatermet is kialakítottak. Jövőre a wellness-részleg is nagyobb lesz, a meglévő épületet bővítik és több medence áll majd a vendégek rendelkezésére. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!