Hirdetés

Összefogás Székelyudvarhely gazdaságáért

HN-információ
Civil szervezetekkel, intézményekkel fogott össze a polgármesteri hivatal, hogy segítsen a székelyudvarhelyi vállalkozásokon a járványhelyzet miatt kialakult válságos időszakban. Az első intézkedéscsomagot pénteken mutatták be. A múlt hónapban lapunk is ismertette a REGA Régiókutató Egyesület felmérését, amely a koronavírus-járványnak a gazdasági életre gyakorolt hatásait elemezte. A részt vevő vállalkozások igényeire válaszolva a Városháza több partnert bevonva dolgozta ki azt az intézkedéscsomagot, amely a nehézségek enyhítésére hivatott, de ugyanakkor előremutató elemeket is tartalmaz. Adókedvezmény és kamatok elengedése Jakab Attila városmenedzser em­lé­keztetett, hogy a helyi önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok mozgástere eléggé korlátozott a gazdasági folyamatokban. Két határozattervezetet készítettek elő, amely az e heti önkormányzati ülésen kerül a képviselők elé. Egyrészt 50 százalékos adókedvezményt igényelhetnek gazdasági célra használt épületeik után azok a jogi, illetve magánszemélyek, akik a szükségállapot idején meg kellett szakítsák tevékenységüket. Ugyanez érvényes azokra is, akik bérbe adták ingatlanjaikat gazdasági célra, ebben az esetben a kedvezmény csak akkor kérhető, ha a tulajdonos legalább 50 százalékos engedményt adott a bérleti díjra. A Városháza gazdasági szakembereinek számítása szerint elméletileg 850 jogi vagy magánszemély élhet ezzel a lehetőséggel, ami a város büdzséjét több mint 500 ezer lejjel terhelné meg. A második határozattervezet a kamatok eltörlésével juttatná egy kis levegőhöz a gazdasági szereplőket. A lehetőséget azok vehetik igénybe, akik március 31. előtt tartozást halmoztak fel, de vállalják, hogy december 15-ig kifizetik a felgyűlt összeget. Ebben az esetben elengedik a kamatokat. Ezzel a lehetőséggel 754 személy élhet, a kamatok mintegy 800 ezer lejre rúgnak. Ugyanakkor az önkormányzat jóváhagyásával 80 ezer lejt különített el a hivatal a város gazdasági stratégiájának elkészítésére – tette még hozzá a városmenedzser. Honlapom a holnapom A fentebb említett kutatásból kiderült, hogy a székelyudvarhelyi cégek mintegy felének semmiféle online jelenléte nincs, ennek hátrányai alaposan megmutatkoztak a szükségállapot idején. A polgármesteri hivatal, a Harghita Business Center (HBC) vállalkozói inkubátorház, valamint a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség ezért közösen elindította a Honlapom a holnapom programot. Szakács-Paál István, a HBC vezetője felvázolta, hogy ez egy pályázat, amelynek során egy rövid kérdőív kitöltésére kérik az érdeklődő vállalkozásokat, ezen adatok máris egy céges honlap, egy ma már elengedhetetlenül szükséges „digitális névjegykártya” gerincét adják. Ötven vállalkozásnak tudnak nyújtani egyenként 2500 lej értékű csomagot, amellyel egy évig ingyenes tartománynév (domain név), tárhely jár, amely céges e-mail-címet, logót (ha még nincs), honlapot és tartalomkezelő felületet is tartalmaz, illetve egy rövid képzést is. Dr. Simon Károly, az IT-közösség vezetője hozzátette: fontos a vállalkozók ilyen irányú segítése, amely ugyanakkor az IT-szektor facilitálását is maga után vonja. Tagcégeik úgymond önkéntes munkával készítik el a honlapokat, azt a kezdőcsomagot, amellyel a vállalkozások beléphetnek az online világba. Úgy találták ki a programot, hogy ez a csomag továbbfejleszthető legyen, továbbépíthesse majd a vállalkozó, aki később akár webshopot is létrehozhat a cégének – hangsúlyozta Simon Károly. Fókuszban a humánerőforrás A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) is részt vesz a gazdasági élet élénkítését, támogatását célzó összefogásban. Dr. Ilyés Ferenc ügyvezető igazgató bejelentette: Udvarhelyszék gazdasága számára emberierőforrás-fejlesztő rendszert dolgoznak ki, azaz felzárkóztatási, átképzési programok indítását tervezik, amelyek választ adhatnak például a nagy készruhagyáraknál munkanélkülivé váló dolgozók problémáira is. A Kicsit – Jobban – Együtt névre hallgató átfogó programban személyes tanácsadási rendszert is működtetni kívánnak, a fő cél, itthon tartani a felszabaduló munkaerőt. Az elképzelést két civil szervezettel (Élő Szövet és Civitas Alapítvány), illetve három térségbeli magáncéggel álmodták meg. Invest in Udvarhely A munkanélküliségben látja a legnagyobb veszélyt dr. Geréb László is, aki a kutatást végző egyesület vezetője, illetve a Romániai Magyar Közgazdász Társaság helyi szervezetének elnöke. Az új elnökség szerepet kíván vállalni a helyzet és a kitörési lehetőségek feltérképezésében. Ebben és a partnerek összefogásában jelentős szerepet tölt be a Városháza gazdasági igazgatója, Szilágyi István – emlékeztetett Geréb, majd szólt az Invest in Udvarhely című közös programról, amely egyrészt egy befektetési honlap, illetve kézikönyv lesz, és amelynek fő célja befektetőket vonzani a városba, illetve felajánlotta szakmai segítségüket a gazdasági stratégia kidolgozásában is. Nagy György, az UKKSZ elnöke üdvözölte az önkormányzat és a polgármesteri hivatal lépéseit, ugyanakkor bemutatta szervezetük Dolgozz tovább itthon programját, amelynek célja a munka nélkül maradt személyek és a munkaadók összekapcsolása. A találkozó végén még elhangzott, hogy ugyanezen partnerek összefogásával indul hamarosan egy nagyszabású, Székelyudvarhelyt promováló projekt is, amely a turizmus és vendéglátás élénkítését célozza meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!