Hirdetés

Örülhetnek a kisgyermekesek

Újabb tizenkilenc korszerű és környezetbarát bölcsőde megépítésére biztosít finanszírozást kormányzati forrásból a fejlesztési minisztérium.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Örülhetnek a kisgyermekesek
Fotó: Hadnagy Éva

A kedvezményezettek között Farkaslaka önkormányzata is szerepel, ahol a tervek szerint közepes méretű, hetven kisgyermek befogadására alkalmas létesítményt építenek.

Nagy igény van bölcsődére Farkaslaka községben, éppen ezért nagy öröm az önkormányzat számára, hogy pozitívan bírálták el a pályázatukat, mondta el Kovács Lehel polgármester. A mintaprojekt alapján megépülő bölcsőde közepes nagyságú, azaz hetven kisgyermek befogadására alkalmas lesz. A bölcsődét Székelyszentléleken építik fel, a főút mellett található régi focipálya területén, így az egész község lakosságának könnyen megközelíthető, útba ejthető lesz. Az elöljáró elmondta, azért esett választásuk erre a területre, mert a pályázatban meg volt szabva, hogy mekkora területet kell biztosítson az önkormányzat a bölcsőde megépítésére, és mivel a hivatal nem rendelkezett ekkora saját területtel, ezért az év elején a vásárlás mellett döntöttek.
– Kaptunk egy ajánlatot, hogy eladó a terület, felértékeltettük, alkudtunk, amennyit csak tudtunk, és megvásároltuk, mintsem hogy elszalasszunk egy ilyen nagy volumenű lehetőséget, hiszen tudni kell, hogy több mint 17 millió lejes beruházásról van szó – jegyezte meg.
Kovács Lehel ugyanakkor azt is elmondta, hogy a terület mellett a víz-, szennyvíz-, villany- és internethálózathoz való hozzáférést is a helyi önkormányzat kell majd biztosítsa a megépülő bölcsőde számára, de ezek a terület központi fekvése miatt könnyen teljesíthető feladatok lesznek. A helyi önkormányzat a területet átadja a munkálatok idejére az Országos Beruházási Vállalatnak (CNI), az végzi ugyanis a közbeszerzést, az építtetést a saját terveik alapján, majd mikor elkészülnek a munkával, újra visszakerül a terület a helyi önkormányzathoz.
– Gyakorlatilag az infrastruktúrán kívül mindent a CNI fog lebonyolítani. Nekünk a feladatunk figyelemmel kísérni, hogy minőségi munkát végezzenek – emelte ki Kovács Lehel.
Hozzátette, biztonságos és kényelmes környezet kialakítását tervezik, éppen ezért letérőt készítenek az országútról, és parkolót is létrehoznak, ehhez pedig minden bizonnyal további területek vásárlására is szükség lesz. Jelenleg a község területén jóval több mint száz fölött van az 1–3 év közötti gyermekek száma, így minden bizonnyal nem okoz majd gondot a bölcsőde benépesítése. A beruházás értéke meghaladja a 17,2 millió lejt, a kivitelezési idő 38 hónap a szerződés aláírásától kezdődően.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!