tiszta égbolt
Örömfogadalom
– Mari néném, Jani bátyám merre van?
– Hátul van a disznóknál, de megismered, mert sapka van rajta! – gördült szembe velem minap ez a fanyarság a közösségi oldalon. Szokásos csíki, azaz ködös, borongós délelőtt volt, így a hangulatom sem volt a tetőfokán. Örültem a görbe tükörnek, és jót mosolyogtam. Aztán néhány nap elteltével, ugyancsak egy borongós délelőtt a csíksomlyói kegytemplomba igyekeztem, hogy az esedékes örökfogadalomról tudósítsak. Amíg a kegyhely felé kanyargóztam, eszembe jutott, hogy az elmúlt évben a testvérek létszáma inkább megfogyatkozott, mint sokasodott. Arra is gondoltam, bizonyára nemcsak a rendi tagok számára, hanem az erdélyi magyarság számára is óriási öröm, ha egy új taggal bővül a tartomány. Hogy mennyire jól gondoltam, hogy a barátok örülnek a barátnak, azt a fogadalomtétel utáni pillanatok igazolták, amikor az új testvért rendi társai kézfogással, öleléssel köszöntötték. Ezek közül is kiemelkedő volt az első üdvözlet, mindkét testvér könnyektől átitatott szemében látszott az igazi öröm.
Ezen sorok írásakor azon töprengtem, hogy e járvány árnyékolta időkben, a panaszkodások, zsörtölődések, elégedetlenkedések, csalódások és (nem a köd miatti) kilátástalanság közepette egyáltalán tudunk-e örülni, és ha igen, mi jelenti számunkra az igazi örömet!? Talán öröm lehet egy kávé, egy pohár bor elfogyasztása a barátainkkal, kollégákkal, a legfiatalabb családtagunk felsírása a szülészeten, véletlen találkozás az utcán egy rég látott ismerőssel, az ébresztő megszólalása előtti ébredés egy órával, a néhány hónapos keresztgyermekünk kézben tartása és a nagymamánk kötötte gyapjúzokni bezsebelése. Ugyanakkor örömet jelenthet a részegeskedés és a testi, illetve szellemi élvezetek hajszolása is. Ugye, hogy a felsoroltak közötti különbségek egyértelműek!? A hasonlóság pedig az, hogy majdnem mindegy, mitől alakult ki az örömittas állapot – kedves ismerősöm ismerősét idézve –, a rózsaszín elefánt hamar el tud szállni.
Halottak napja közeledik. A temető kapujának átlépéséhez nem szükséges a zöldigazolvány. Egyelőre még az élőknek sem! Hamar át lehet jutni rajta, ezért nem mindegy, hogy örömfogadalmunkat kinek/minek tesszük!
Ja, és majdnem elfelejtettem! A tapasztalatok azt mutatják, hozzátartozóink sírdombjain világító mécsesek napok múlva a temetőkben összehordott szemétdombokon fognak „ékeskedni”. A Mari néném válaszán nevetve, örömeink közepette Márai szavai is jussanak eszünkbe: A gyertyák csonkig égnek! Ne arról ismerjenek meg, hogy sapka van rajtunk!
Biró István
