borús égbolt
Ördögi kör
Fellázadtak a fogvatartottak néhány hazai börtönben, a tiltakozás legtöbb esetben a börtönkörülmények ellen szólt. Lapunk is megírta, hogy a csíkszeredai rabok egy része is csatlakozott az „országos mozgalomhoz”, kisebb zavargások törtek ki, de főleg az étel elutasításával fejezték ki nemtetszésüket a rácsok mögötti renddel, jobb fogvatartási körülményeket és a tévénézés időtartamának növelését követelték.
Az adatok, jelentések arról szólnak, hogy Romániában túlzsúfoltak, elhanyagoltak a börtönök, az ott zajló nevelő, reintegrációs tevékenység hatékonyságáról meg ne is beszéljünk. A sajtó sokat cikkezett az elmúlt hónapokban ebben a témában, hiszen Románia feje fölött ott lóg – mint Damoklész kardja – az Emberi Jogok Európai Bíróságának kilátásba helyezett büntetése, ami abból áll, hogy az országnak összesen 80 millió eurót kellene kifizetnie, lebontva napi 8 eurót minden egyes rab után, akinek személyiségi jogai sérültek fogvatartása alatt.
Egy viszonylag friss statisztika szerint a hazai börtönök telítettségi szintje 151,31 százalékos, és további 9500 férőhelyre lenne szükség. Az országban 45 fegyház vagy börtön működik, a fogvatartottak száma 28 ezer körül van.
Miközben nálunk egyáltalán nem csökken az elítéltek száma, addig a hollandok lassan kiadhatják börtöneiket. A kicsi ország nem szélmalomharcot vívott az elmúlt években a bűnözőkkel szemben, mert pár év alatt közel 30 százalékkal csökkent a fogva tartott személyek száma. A szélmalmok és tulipánok árnyékában van a legkevesebb börtönlakó: százezer lakosra 57 esik (Romániában ez a szám ennek mintegy háromszorosa).
Vagy ott van Norvégia, amely szállodai körülmények között tartja tömeggyilkos Breivikjét (aki mégis elégedetlen a vele szemben tanúsított bánásmóddal), és van egy olyan börtönszigete, ami a szakirodalomban egyenesen csodának minősül. Ez a világ egyik leghumánusabb, legélhetőbb és legdemokratikusabb módon működtetett büntetés-végrehajtási intézménye, ahol a rabok szabadon járnak, dolgoznak, sportolnak, szórakoznak, az – egyébként fegyvertelenül járó – őrök pedig délután, a munkaidő lejártával hazamennek a szárazföldre. A Bastøy reintegrációs statisztikája álomszerű: szinte elenyésző a visszaeső bűnözők száma. Merthogy az elzáráson és ennek büntető hatásán túl, ez kéne legyen a végső cél: képessé tenni az elbotlott embert visszailleszkedni a társadalomba, olyan készségeket fejleszteni ki a rabokban, amelyek segítségével hasznos emberként találják meg helyüket a világban, közösségükben, s ezáltal csökkenteni az újból börtönbe kerülők számát, általánosabban fogalmazva magát a bűnözést. Sajnos, a börtönök reintegrációs funkciója elég rosszul működik, és nemcsak Romániában. Általában az elítéltek kétharmada kerül visszaesőként újra börtönbe.
Szakértők régóta keresik a választ, hogyan lehet ezen változtatni. Az előbb felsorolt példák kapcsán is azt szokták megfogalmazni, hogy a megfélemlítés, a megalázás, a rossz körülmények egyértelműen negatív irányba hatnak, míg a humánus, emberhez méltó környezet és bánásmód sokkal inkább elősegítik a reintegrációt.
És akkor mindezt vetítsük rá a hazai börtönökre. Hogyan lehet kitörni az ördögi körből? Mert úgy tűnik, hogy egyszer a körülményeken kell javítani, a bánásmódot más alapokra helyezni, működőképes reszocializáló programokat, hatékony utánkövetéses rendszert kialakítani, hogy egyszer majd, valamikor csökkenő tendenciára álljon a bűnözés, és egyre kevesebb ember kerüljön (vissza) a rácsok mögé.
Addig marad az ördögi kör, a saját farkába harapó kígyó, azaz a bűnözés újratermelődése.
Asztalos Ágnes
