Azon a napon másképp kezdődött a reggel, edesannya már túl volt az ugorkasalátán, akkor rakta össze, amikor a gyermek bement a konyhába.
– Gyere, igyekezz, apád jön, azzal indulunk es ki a zöldbe, mozogj, mert nem szeret várni. Ma jönnek velünk Öcsi bácsijék, apád erőst meg van indulva, mert Öcsi bá főnök lett apádéknál a szekción, s most elment a húsokért. Azért es csinálom meg itthon az ugorkasalátát, mert Eci, a felesége, vastagon aprítja belé a hagymát, én aztot úgy nem szeretem, fáj az epém tőle.
A gyermek fel akarta venni magára azt a vagány tréningblúzt, de edesannya rászólt, hagyja otthon, mert osztán addig szökdösnek, míg leesik, a fű belétörik, s azzal annak annyi.
– S Eci leánnya, Meci, olyan „kévánós”, osztán addig fog vájjogtatni, míg neki nem adod ajándékba. 

No, akkor jó, mondta a gyer­mek, választott egyet a szkándál ruhák közül, amelyekben már nem mennél sehova, és rávette a szép tréningre, azért es.
Megérkezett apja, hozta a húsokot a zománcos tálban, edesannya morgott, erről le van pattogva a zománc, mit szólnak Öcsijék, jajj, nehogy azt hidd, hogy ott nálik nincs semmi egy cseppet megkopva, persze, de méges ő lett a főnök helyetted, mondta edesannya, erre apja nem mondott semmit, hanem lecseszte a gyermeket, hogy hol vannak a dugaszolt borvizek, ennyi dolga volt, s métt nem csinálta meg.
Elindultak Öcsiéket felvenni, mert nekik páratlan rendszámjuk volt, és ők ezen a vasárnapon nem közlekedhettek. Mikor kiértek az erdőbe, a szokott helyüket elfoglalták valami bukorestiek, de semmi baj, Öcsi bá azt mondta apjának, hogy vedd ki az Isvánakirály kazettát, úgyes irtógyenge zenészek, teszek, neféjj, olyant, hogy elmennek EZEK innen. „Magyarok vagyunk, sokat akarunk, sokat is eszünk, de helyén az eszünk. Magyarok vagyunk, jófejek vagyunk...” – recsegett a hangszórókból, aztán amikor az énekes trombitálni kezdett, a bukorestiek tényleg esszepakoltak.
Edesannya kipakolta az ugorkasalátát, Eci felkiáltott, hogy ebbe kell veresshagyma, van neki Gyalakutáról, ettől olyan finom lesz, hogy olyant még a Regátba se eszel. Edesannya örömet színlelt, de egy keveset kivett a gyermek részire az ugorkasalátából, de azt apja ette meg, miután pirosra itta magát a fehér murfátlárból, mert Öcsivel „ki kellett békülni”. Addig békültek, míg összevesztek azon, hogy „flekken-e vagy flékeny”.
– Egy asszony, aki elrontotta már az életem...– Öcsi Ecire mutatott, mert úgy érzi, hogy már nem áll mellette... a nő sem. Megváltozott.
– Én es a kölyök miatt vagyok még vele – mondta apja –, soha nem tesz hagymát semmibe. 
Ezalatt a gyermek Mecit kergette, aki üvöltött, hogy „kégyó, kégyó”, ott volt Eci lábainál, de szerencsére Öcsinél volt a fészi, s lecsapta a fejit. Kitették egy ágra, mondták, hogy naplementéig még mozog. A gyermek nézte, hasra esett, a szkándál ruha elszakadt, szerencse, a szép tréningblúz nem. Amitt meglátott és persze elkunyerált Meci.
„Halvány őszi rózsa, gyó-
gyítsd meg a szívemet” – szólt hazafelé. Apja ivott, de egy élmunkás szekciófőnök sof­fer­jeként nem kell félni.