Hirdetés

Önkéntes tűzoltásban a legjobbak

HN-információ
Idén szinte minden héten átadnak valahol – legutóbb Csík­szentdomokoson – az önkéntes tűzoltóknak egy-egy szerkocsit vagy védőfelszereléseket Hargita megyében. A járműveket főként az Unió, a felszereléseket pedig a megyei önkormányzat finanszírozza. A jogszabályok az önkéntes tűzoltók esetében is hiányosak, ennek ellenére Hargita megyében messze a legjobban lefedett a szolgáltatás. Albert Csaba, a tűzoltók szakmai egyesületének vezetője szerint ez a hagyományoknak köszönhető. [caption id="attachment_76444" align="aligncenter" width="3072"] Önkéntesek versenyén hivatásosak a játékbírók. Örökös meghívottak egymás rendezvényein Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének szóvivője lapunknak elmondta: a megyében rendkívül jó az együttműködés a hivatásos és az önkéntes tűzoltók között. – Büszkék vagyunk arra, hogy a megye mind a 67 községe rendelkezik önkéntes tűzoltószolgálattal. Ezeknek a szolgáltatásoknak hagyománya van a megyénkben – fogalmazott a szóvivő. Hozzáfűzte, kölcsönösen részt vesznek egymás rendezvényein. A megyei katasztrófavédelemi felügyelőség ugyanakkor a rendelkezésünkre bocsátotta az idei statisztikai adatokat is. Ezekből kiderül: a 67 önkéntes tűzoltóság közül Kápolnásfalu, Szentegyháza, Máréfalva, Salamás számára bocsátottak ki működési engedélyt, azonban ezek legfeljebb jövőre lépnek érvénybe. Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesületének elnöke, a Székelyföldi Önkéntes Tűzoltóhálózat vezetője alább el is mondja, hogy miért. Az is kiderül az adatokból, hogy a szakmai felkészítők negyedét, az eligazítások harmadát közösen tartják a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak. Idén a beavatkozások egyharmadában közösen léptek fel. Hibás a törvény, de ez még nem baj Albert Csaba lapunknak elmondta: az az oka, hogy csak négy önkéntes tűzoltócsapat rendelkezik a katasztrófavédelem engedélyével, hogy maga a kormányrendelet – amely előírja, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie egy önkéntes egységnek – nem lépett még életbe. Olyan sok benne hiba, hogy a hatályba léptetését jövő év júniusáig halasztották. Időközben azonban Kápolnás, Szentegyháza, Máréfalva és Salamás benyújtotta a szükséges dokumentációt, és meg is kapta a katasztrófavédelmi felügyelőség jóváhagyását. A többi egyesület kénytelen kivárni, mert nem lehet most tudni, hogy milyen lesz a jogszabály végleges formája, és pontosan milyen előírásoknak kell végül megfelelniük. Emberállományban és felszereltségben is első Kérdésünkre ugyanakkor elmondta: bár hiányosságok még akadnak, de ami az emberállományt és a felszereltségüket illeti, kiemelkedően áll Hargita megye. Hozzáfűzte: ez természetesen attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. Ahhoz képest, hogy a többi megyében hol tartanak, maradéktalanul megállja helyét az állítás. Ehhez az is hozzájárul egyébként, hogy az önkéntes tűzoltóságnak hagyománya van a Székelyföldön még a Monarchia idejéből. A székelyföldi településeknek saját maguknak kellett megszervezniük a biztonságukat, ennek pedig a legfontosabb pillére a tűzoltóság volt. Az Unió ad gépet, a megye felszerelést Albert Csaba elmondta: a nagyobb beruházásokat uniós támogatásból, illetve az önkormányzatok saját költségvetéséből finanszírozzák, de adományként is érkeznek járművek. Ami pedig a védőfelszereléseket illeti, azokat a megyei önkormányzat finanszírozza. Idén ráadásul kisebb eszközökre – például láncfűrészre – is pályázhattak. Albert Csaba szerint ez is egyedülálló az országban, mert más megyei önkormányzatok nem különítenek el forrásokat erre a célra. Az önkéntes tűzoltóságok fenntartására ugyanakkor a közbirtokosságoktól jönnek jelentős támogatások. Mint részletezte: a megyei önkormányzatnál idén 300 ezer lejes keret volt felszerelésekre, több mint negyven önkéntes tűzoltó-egyesület pályázott is ezekre. Tavaly egyébként 200 ezer lejt különített el a megyei tanács. Ami az uniós támogatásokat illeti, a kistérségi társulások érdeme, hogy sikerült forrásokat szerezniük, ugyanis a katasztrófavédelemi támogatások nem feltétlenül az önkéntes tűzoltók számára voltak kiírva. Tavaly például Csíkszentdomokos és Csíkdánfalva is a Felcsík integrált fejlesztése nevű projekt jóvoltából jutott uniós támogatáshoz, egy-egy vadonatúj tűzoltóautót vásárolhattak, egyenként 260 ezer euró értékben. Három évvel korábban Salamás község jutott szintén uniós források révén tűzoltókocsihoz. Lövéte pedig már 5-6 éve, hogy 5000 literes tartállyal felszerelt szerkocsira tett szert. – A legfontosabb, hogy az önkormányzatok nagyon nagy figyelmet kezdtek fordítani arra, hogy jó, életképes tűzoltóságot működtessenek. Idén Parajd község vásárolt egy hozzávetőleg 40 ezer eurós gépjárművet, 2-3 éve a korondi önkormányzat önerőből minden pályázati támogatás nélkül vett tűzoltókocsit. Idén Szé­kelyderzsen a közbirtokosság támogatásából történt beruházás, szintén tűzoltókocsit vásároltak – sorolta Albert Csaba. Hozzáfűzte: korábban Csík­szent­mártonban, Tusnád­für­dőn is felszerelték járművel az önkéntes tűzoltókat. Ho­mo­ród­szent­márton adományként jutott hozzá tűzoltókocsihoz, akárcsak négy éve Bögöz község. Homoródalmás a magyar kormány közbenjárására kapott ajándékba tűzoltókocsit. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!