enyhe eső
havazás
borús égbolt
Nyelvhasználati barométer
Érdekes, ugyanakkor elgondolkodtató következtetéseket fogalmazott meg a Bálványos Intézet Nyelvhasználati barométer 2019 felmérésének kutatási jelentésében. Az intézet munkatársai a magyar tannyelvű oktatási intézmények hivatalos nyelvhasználati szokásait és nyelvi tájképét vizsgálták, az eredményeket pedig rövid, tőmondatokban megfogalmazott összefoglalóban hozták a közvélemény tudomására, elérhetővé téve a teljes jelentést is. Az összefoglalót olvasva és a teljes jelentést böngészve első látásra az iskolák számára vonatkozó adatok leptek meg. A meglepetést pedig az okozza – gondolom más, Székelyföldön élők számára is –, hogy kevés ismerettel rendelkezünk arról, hogy a mi kis szűk és zárt világunkon kívül hol és milyen körülmények között működnek magyar tannyelvű oktatási intézmények. A jelentés szerint országszerte 925 oktatási helyszínen folyik magyar oktatás, ebből 922 intézményben töltötték ki a felmérés alapjául szolgáló kérdőívet. A 922 intézményből 469-ben zajlik kizárólag magyar nyelvű oktatás; 339 vegyes tannyelvű iskolában működik magyar oktatás is; és 114 azon iskolák száma, amelyben magyar oktatás folyik, de az iskola nem rendelkezik önálló jogi személyiséggel, valamelyik román vagy vegyes tannyelvű iskola alárendeltségébe tartozik. Tehát magyar oktatási helyszíneinknek alig több mint fele (50,86 százaléka) teljes mértékben magyar tannyelvű, a többi vegyes tannyelvű, vagy román, illetve vegyes tannyelvű iskolának alárendelt, jogi személyiséggel nem rendelkező intézmény.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a tanórákon kívül milyen mértékű a magyar nyelv használata ezekben az intézményekben: vannak-e magyar feliratok, használható-e a magyar nyelv a tanáriban, értekezleteken vagy az intézmény képviselőivel való érintkezésben. Elsősorban a nyelvi tájképet térképezték fel, a nyelvi tájkép fogalmát pedig ekképpen határozták meg: egy adott területen található feliratok és táblák összessége, „amelyek rávilágíthatnak arra, hogy melyek azok a domináns nyelvhasználati intézkedések, amelyek egy területen vagy intézményen belül érvényben vannak”. A kutatók szerint „az iskolák különösen érdekes helyszínei a nyelvi tájkép kutatásának, hiszen ez az a helyszín, ahol a gyerekek először találkoznak intézményes formában egy-egy állam nyelvpolitikai rendelkezéseivel”.
Az adatfelvételt a Kvantum Research közvélemény-kutató cég végezte a 2019. február–április időszakban. Az adatok feldolgozása után megfogalmazott következtetések közül kiemelnénk azt, hogy a magyar és vegyes iskolák nyelvi helyzete nagyban eltér egymástól. Míg a kizárólag magyar tannyelvű iskolák esetében a hivatalos nyelvi tájképben, a hivatalos belső és külső kommunikációban elterjedt, és sok esetben kizárólagos a magyar nyelv használata; addig vegyes iskolák esetében a magyar nyelvhasználat visszaszorított, a kétnyelvűség sokszor eseti jelleggel jellemző, és vannak helyzetek, amikor még a törvény által kötelezőnek titulált minimum sem valósul meg.
A fenti kijelentéseket, no meg sok más következtetést számsorokkal támasztanak alá a kutatók, végül pedig közpolitikai következményeket, teendőket is megfogalmaznak. Így „a magyar tannyelvű iskolák és a vegyes iskolák közötti látható különbségből adódóan célszerű megfontolni az iskolák szétválasztását, és amennyiben lehetőség és politikai hajlandóság nyílik rá, önálló magyar tannyelvű iskolák létrehozására törekedni minden régióban és kistérségben”; amennyiben erre nincs lehetőség, növelni kell a magyar nyelven beszélő igazgatók arányát. Fontosnak tartanák információs kampány kidolgozását is, amely révén az érdekelteket tájékoztatnák „a törvény adta lehetőségekről, és az anyanyelvhasználat nyelvi tájképben és belső és külső kommunikációban való megjelenítéséről és fontosságáról”. Végezetül felhívják a figyelmet arra, hogy „mivel az iskolák egy jelentős részében (26 százalék) nincsen magyar nyelven tudó igazgató vagy aligazgató, ezen helyszínekre más stratégia szükséges: egyrészt a fent említett információs kampány román nyelven való megfogalmazása szükséges, ezzel szimbolikus módon is aláhúzva a kétnyelvűség fontosságát; másrészt ezen esetek világosan szembemennek a tanügyi törvény érvényben levő rendelkezéseivel, amely kimondja, hogy minden olyan iskolában, ahol magyar nyelvű képzés is zajlik, az egyik igazgató kell tudjon magyarul”. A jelentés hangsúlyozza, hogy „ezen helyszíneken kiemelt fontosságú lenne a magyar igazgatók és aligazgatók kinevezése, valamint a nyelvhasználat alakulásának monitorizálása”.
Csak egyetérteni lehet a Bálványos Intézet kutatóinak véleményével, miszerint „az iskolák nyelvi helyzetének kutatása annál is fontosabb, mert kihatással lehet a gyermek személyiségfejlődésére: ez az első intézményes helyszín, ahol a magyar diákok a romániai nyelvpolitika és nyelvi ideológia befolyásával találkoznak. Más szóval, az itt nyert tapasztalatok meghatározhatják a gyerekek későbbi nyelvi gyakorlatait és az állammal szembeni elvárásait ezen a téren.”
Akkor már érthető, hogy miért érdekes, és miért elgondolkodtató számomra – s az kellene legyen minél többünk számára – a nyelvi barométer következtetései. A barométer előrejelzése pedig nem kedvező…
Sarány István
-min.jpg)
