borús égbolt
Növekedni…
Szeptember 10-én számos templomban Veni Sancte tanévnyitó szentmiséket tartottak. Imádságos szeretettel készülve az új tanévre, hogy az ne fárasztó, hanem eredményes, örömteli legyen, és Isten áldása kísérje.
A csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában is minden évben van tanévnyitó szentmise, amelyen jómagam is részt vettem, a fiatalokkal és tanárokkal együtt imádkoztam. Arra gondoltam, hogy mit tudok én a fiatal Jézusról. A Szentírás nem sokat közöl Jézus ifjúságáról, de Lukács evangéliuma mégis egy igen súlyos mondatot elárul ezen évekről: „Növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2,52).
Vagyis:
Jézus növekedett bölcsességben – ez az értelmi vagy intellektuális fejlődés.
Jézus növekedett korban – ez a fizikai fejlődés.
Jézus növekedett Isten előtt való kedvességben – ez a szellemi fejlődés.
Jézus növekedett emberek előtt való kedvességben – ez a szociális fejlődés.
Négy olyan fejlődési terület, ahol egyensúlyban kell növekednünk a világi tudományokban, és vele arányosan a hitben is. Ebben kell segítenünk fiataljainkat is – életállapotunknak, hivatásunknak, életformánknak megfelelően. Egyre több tanult ember ismeri fel nagy alázatosan, hogy miközben bizonyos tudományokban előrehaladt, hitében gyermekcipőben jár: olyan mintha egyik lába hosszabb lenne. Felelősek vagyunk önmagunkért, és a ránk bízottakért is. Vagyis, nevelnünk kell önmagunkat, miközben tanítjuk azokat, akiket a Jóisten ránk bízott. Hiszen mindannyian családban nőttünk fel, mindannyian ott tanultuk meg a legalapvetőbb kapcsolatteremtést, a beszélgetést, a kommunikációt, a viselkedési formákat, és azt, hogy miként lépjünk kapcsolatba másokkal. A szülők és a testvérek közösségében tanulja meg a gyermek szeretni az embereket, mert nagy ajándék a gyermek számára, ha jó példát lát. Példát elsősorban arra, hogy a szülők hogyan szeretik egymást, hogyan viselkednek a családban, hogyan viselkednek a rokonokkal szemben, a szomszédokkal, vagy éppenséggel hogyan élik meg a munkahelyi kapcsolataikat. Merthogy a Jóisten milyen családot akar? Olyan családot, ahol a hűség az érték. Alapvető érték, ahol a gyermek mind a két szülőtől szeretve van, ahol az apa és az anya egyszerre tekint rá a gyermekére felelősségteljes szülői szeretettel. Isten olyan családot akar, ahol a gyermekek nemcsak tárgyiasult dolgokban kapnak meg mindent. Olyant akar, ahol Őróla is szó esik, ahol a legszükségesebbek mellett mindent betölt a mennyei atya jelenléte, ahol beszélnek Istenről, és beszélnek az Istennel, vagyis közösen imádkoznak. Isten nem olyan családot akar, ahol a szülők egyáltalán, vagy ritkán beszélnek egymással és gyermekeikkel, vagy a gyermekeik a szüleikkel, mert Isten szeret beszélgetni velünk, és szereti, ha az emberek is beszélgetnek egymással. Olyan családot akar, ahol a megpróbáltatásokat úgy fogadják, mint Istennek a próbakövét – minden kő, amelyben megbotlunk életünk útján (akár egyénileg, akár közösségileg járjuk azt), az nem véletlen, hanem a mi lelki fejlődésünket és a kiteljesedésünket szolgálja. Merthogy az ilyen társadalomban, az ilyen egyházközségben, az ilyen családokban helye van a szeretetnek, a békének, a megértésnek, helye van a gyermeknek, helye van a hiteles társi szeretetnek, helye van az idősnek, a betegnek, a szenvedőnek. Ahogy az Úr Jézus mondja: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,31–46).
De nem mehetünk el szótlanul amellett sem, hogy elsősorban a családban tanulja meg a gyermek a hitet, ott lesi el, fogja fel, hogy a hit a Jóistennek az ajándéka. De ne feledjük, hogy a Jóisten rajtunk keresztül is továbbadja a hitet! Gondoljunk csak egy egyszerű példára: a gyermek látja a keresztet a falon, vagy éppen itt a templomban, és megkérdezi: „Édesanyám, édesapám, ki az a bácsi ott a kereszten? Miért van ő a családi háznak a falán, a szobánknak a falán, miért van a templomban, miért van ott a kereszt?” És egyszerű szavakkal el lehet mondani, hogy az emberek megölték Krisztust, az Isten fiát, aki értünk szeretetből megtestesült, emberré lett, osztozott a mi sorsunkban, de harmadnapra feltámadt. Ilyenkor Szent Pál szavait idézzük egyszerűbben: „Elsősorban azt hagyom rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az írás mondja. Eltemették és harmadnapra feltámadt. (…) ugyanezt hirdetjük, és ezért lettetek hívőkké.” (1Kor, 15,3–4,11)
Hitünknek a gyökere a húsvéti titok, ezért beszéljetek gyermekeiteknek az Istenről, beszéljetek nagyon sokat Istennel, Jézus Krisztussal, a Boldogságos Szűzanyával Jézus Krisztusról, a Boldogságos Szűzanyáról, mert mindannyian érezzük, hogy mit kell tenni, és ezt a hitet majd az egyházközségnek a plébánosa továbbvezeti.
Maguk a szülők mondták el, hogy milyen szép az, hogy amit ők otthon már nem tudnak megtanítani, azt rábízzák az egyházközség vezetőjére, a plébánosra, hogy ő tanítsa tovább a hitben: beszéljen nekik a Jóistenről, és beszélgessenek együtt ők is a Jóistennel.
Urbán Erik OFM
_web.JPG)
