Hirdetés

Nosztalgiáztak a Korai Nevelőben

HN-információ
Öt éve tart foglalkozásokat három éven aluli gyerekeknek a Gyu­lafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja Gyer­gyószentmiklóson. Ezt ünnepelték meg úgy, hogy találkozóra hívták az összes gyereket és családot, akik részesei voltak a foglalkozásoknak. [caption id="attachment_11603" align="aligncenter" width="960"]A foglalkozások sok gyerek mozgás-, beszédfejlődését segítették A foglalkozások sok gyerek mozgás-, beszédfejlődését segítették[/caption] A szervezők úgy tervezték, hogy szabadtéri eseménnyel ünneplik a születésnapot, de az időjárás ezt nem tette lehetővé, így a Szent István-plébánián tartották az ünnepet. Az előtérben fényképek fogadták az érkezőket, melyeken azok a a csoportok láthatták viszont magukat, melyek az elmúlt öt évben valamikor jártak a foglalkozásokra. Gyermekek és anyukák is örömmel fedezték fel magukat egy-egy régi fényképen. Az egybegyűlteket Kassay Noémi gyógypedagógus köszöntötte. Mint elmondta, 2010-ben, amikor az első foglalkozások elindultak, Gyer­gyószentmiklóson hatvan család gyermekei kapcsolódtak be, az eltelt évek alatt már a 450-et is meghaladta azon gyerekek száma, akik a programokra jártak, és a városon kívül is népszerű lett a kezdeményezés, hiszen a környező falvakon is csoportok indultak. Kiemelte, a játékos foglalkozások sok gyerek mozgás-, beszédfejlődését segítették, de az anyukáknak is segítettek, hogy megtanulják, miként fejleszthetik gyermekeiket. Ugyanakkor az apróságok sok örömet szereztek a foglalkozásokat vezetőknek is, akik azon gondolkodnak, miképpen lehetne nagyobb korú, 4-5 éves gyerekekre is kiterjeszteni a foglalkozásokat, hiszen sokan visszajárnának az óvoda elkezdése után is. A születésnapon volt közös játék, gyermektáncház és egy kis játszószobát is berendeztek a gyerekeknek. A résztvevők süteményt hoztak, mely a tortát helyettesítette, és a gyertyák elfújása sem maradt el. Az édesanyák azt mondták, jó alkalom volt ez, hogy találkozzanak olyan családokkal, akikkel régebben közösen jártak a fejlesztőközpont foglalkozásaira és köszönetet mondjanak a programokért. A most induló foglalkozásokra egyébként várják a jelentkezőket, a 0728–882738-as telefonszámon lehet információkat kérni. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!