Hirdetés

Nicolae Ciucă miniszterelnök a jobboldal leghitelesebbnek tartott politikusa

HN-információ
A négy hónapja tisztségben lévő Nicolae Ciucă miniszterelnök a román jobboldal leghitelesebb politikusa egy friss felmérés szerint, pártjára – a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) – azonban feleannyian sem szavaznának, mint a kormánykoalícióban szintén részt vevő Szociáldemokrata Pártra (PSD). Az Avangarde közvélemény-kutató intézet csütörtökön ismertetett kutatásában Ciucă 34 százalékkal vezeti a politikusok bizalmi rangsorát, holtversenyben Alexandru Rafila szociáldemokrata egészségügyi miniszterrel és – az ukrajnai háború miatt ismét sokat szereplő – Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettessel, a PSD volt elnökével. A PNL jelöltjeként megválasztott Klaus Johannis államfő javított valamelyest a tavalyi kormányválság nyomán 14 százalékra zuhant megítélésén, de most is csak 23 százalékon mérik a támogatottságát. Ami a pártpreferenciákat illeti, a PSD megrendelésére március végén végzett felmérés szerint a megkérdezettek 35 százaléka a PSD-re, 16 százaléka pedig a PNL-re adná voksát, ha most tartanák parlamenti választásokat. Hasonló szakadék tátong a két román kormánypárt vezetőjének megítélése között is: míg Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnökben a megkérdezettek 30 százaléka bízik, a PNL élére tavaly szeptemberben – akkor még miniszterelnökként – megválasztott Florin Cîţu a bizalmi rangsor utolsó helyén áll 6 százalékkal. A kormánykoalíció harmadik alakulatáról, az RMDSZ-ről az Avangarde nem közölt adatokat. Az ellenzéki oldalon hanyatlóban van a – többi párt által szélsőségesnek tartott, nacionalista és oltásellenes szólamokat hangoztató – Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tavaly év végén felívelt, a kormányválsággal és járványhelyzettel magyarázott népszerűsége, de a jelenlegi 15 százalék még mindig több mint másfélszerese parlamenti súlyának. Nem javult a jobbközép kormánykoalíciót tavaly felrúgó Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megítélése: a parlamenti helyek 16 százalékával rendelkező rendszerkritikus pártot most 12 százalékon mérték.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!