Hirdetés

Népzenével és tánccal ünnepelnek

HN-információ
Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a hétvégén a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat. Az előző évekhez hasonlóan, most is a Szent Kristóf-kápolna búcsúján tartják az ünnepet. 180 éves a tó, az évfordulóra a Hóvirág Néptáncegyüttes ismét bemutatja a Gyilkos-tó legendája című táncjátékot. [caption id="attachment_53643" align="aligncenter" width="960"] Ünnep a Gyilkos-tó partján. Megülik a tó „születésnapját” Fotó: Kolozsi Borsos Gábor[/caption] A Szent Kristóf-kápolna bú­csú­ján idén is ünneplőbe öltözik a Gyilkostó üdülőtelep, felnőtteknek, gyerekeknek színes programokat kínál a Gyilkostói Népművészeti Sokadalom. Vasárnap délben a búcsús szentmisével kezdődik a program, majd a járművek megáldása következik, ugyanis – mint ismeretes – Szent Kristóf az utazók védőszentje. A Gyilkos-tó partján kézművesvásár és gyermekprogramok várják majd az érdeklődőket. Néptáncgála is lesz, fellépnek a gyergyóremetei, gyergyóújfalvi és gyergyócsomafalvi tánccsoportok, majd népzenét hallhat a közönség több együttestől. A szervező művelődési központ igazgatója, Fórika Sebestyén sajtótájékoztatón elmondta, úgy gondolták, a szórakoztató programok mellett a tó múltbeli, jelenlegi és jövőbeni állapotáról, sorsáról is érdemes beszélni. Ezt két sátor programjai teszik majd lehetővé: a kiadvány sátorban a tóról megjelent régi és új kiadványokat lehet megtekinteni, az előadó sátorban előadásokat tartanak és ismeretterjesztő filmeket vetítenek a Gyilkos-tóról és környékéről, valamint kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül a Gyergyószentmiklósi Turisztikai Információs Iroda munkatársainak vezetésével. A 180 éves Gyilkos-tó tiszteletére a Hóvirág Néptáncegyüttes ismét színpadra viszi a 2009-ben bemutatott Gyilkos-tó legendája című táncszínházi előadást 21 órai kezdettel. Szász Ferenc táncoktató elmondta, már április óta azon dolgoznak, hogy az Eszter és Miklós történetét bemutató előadás minél szebb legyen, a felkészülés utolsó időszakában már kellékekkel, díszlettel, jelmezzel, zenekarral próbálnak. A nyolc évvel ezelőtti előadáshoz képest újdonság lesz, hogy a szimfonikus zene helyett gyergyói népzenét hallhat a közönség és gyergyói néptáncokat is láthatnak. Az oktató úgy fogalmazott: látványos, jó hangulatú előadásra lehet számítani, lesznek például olyan jelenetek, amikor élő zenére táncol majd hetven gyerek. A sokadalom programjai ingyenesek. A búcsú napján autóbusz indul az üdülőtelepre a művelődési központ elől 11 órakor, valamint 20 órakor, visszafelé, Gyergyószentmiklósra 18 órakor, valamint 22 óra 30 perckor van járat. Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!