Hirdetés

Népimesterség-bemutatók Hargita megyében

HN-információ
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont májusban Hargita megye négy térségében szervez mesterségbemutatókat. A program célja olyan mesterségek megismertetése a megyében lakó diákokkal, amelyek az adott régióban jellemzőek, de a mai ember számára kevésbé ismertek. A foglalkozások során a diákok elsajátíthatják egy-egy mesterség alapjait, elkészíthetnek egy-egy kézműves terméket, amelyet a foglalkozást követően magukkal vihetnek. Idén a népi mesterségek bemutatói négy település tájházának, illetve malomházának udvarán valósulnak meg, 5–8. osztályos diákok részvételével. A mesterségbemutatók május 4-én Gyimesközéplokon, május 10-én Bögözben, május 17-én Eszenyőben (Gyergyóremete) és május 19-én Kászonaltízen lesznek. Helyszínenként két-két népi mester irányításával zajlanak a foglalkozások. Két helyszínre Hargita megye más térségéből érkeznek 5–8. osztályos diákok: a bögözi Kincses Portára a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola diákjai, akik Ilyés Emőke vezetésével vajkészítést, Sándor Attila irányításával pedig fafaragást tanulhatnak. Az eszenyői vízimalomhoz az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai érkeznek, akik Pál Etelka irányításával a gyapjúfestéssel és a nemezeléssel ismerkedhetnek meg. További két helyszínen, Gyimesközéplokon és Kászonaltízen udvarhelyszéki és csíki népi mesterek tartanak foglalkozást helyi diákoknak. A Gyimesközéploki Hagyományőrző Házban Ráduly János kosárfonásra tanítja a diákokat, Gercsényi Blanka pedig a gyerekekkel közösen természetes alapanyagokból készült testápolót készít. Végül a Kászoni Székely Tájmúzeumban Kovács Túri Emese és Kovács Imre a nemezelés rejtelmeibe nyújt betekintést.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!