Hirdetés

Nemzetközi gazdasági fórum vállalkozóknak: Kedvcsináló Csomafalvához

HN-információ
Hét testvértelepülés részvételével tartottak nemzetközi gazdasági fórumot pénteken Gyergyócsomafalván. A találkozón részt vevő, Magyarországról, Felvidékről és Délvidékről érkező testvértelepülési küldöttségek megismerhették a helyi vállalkozókat, ugyanakkor értesülhettek az itteni befektetési lehetőségekről. Kelendők a csomafalvi termékek                                                                         Fotó: Boncina-Székely Szidónia Több mint kétszáz bejegyzett vállalkozás a legkülönbözőbb területekről, vonzó befektetési lehetőségek, helyi értékekre alapuló tudás – ezen erősségek mentén mutatta be Gyergyócsomafalvát Márton László Szilárd polgármester a fórum kezdetén. Az elöljáró a községben fellelhető befektetési lehetőségeket vázolta a jelenlévőknek, elsőként említve a megyei út mentén lévő egykori malom és fafeldolgozó több mint 100 éves épületét, amely egyedi jellege miatt megmentésre érdemes. Az önkormányzat tulajdonában lévő épületet és a hozzá tartozó területet termelői egység vagy akár turisztikai szolgáltatások létrehozására lehetne használni. Az önkormányzat olyan bérlőnek adná ki a malmot, aki helyi munkaerőt foglalkoztatna és a helyi tudás felhasználásával építené vállalkozását – hangzott el a bemutatón. A polgármester ugyancsak befektetési lehetőségként ajánlotta a helyi közbirtokosság tulajdonában lévő rendezvényterem és irodaház épületét. A közművesített, ipari zónában található ingatlan hasznosítható bármire, ami valós piaci keresletre ad választ és munkahelyet biztosít a község lakóinak. A fórumon több helyi vállalkozás, helyi termék is bemutatkozott: a többségben lévő fafeldolgozó cégeken kívül csokoládéműhely, állatfarmok, zoknigyártó cég, a gyógyszertár kézzel készülő egyedi termékei, az erdei gyümölcsökből készülő különlegességek, valamint egy látványtervező műhely, több kézműves is élénkíti a nagyközség gazdasági erejét. A fórumon Borboly Csaba megyeitanács-elnök felszólalásában elmondta: sok lehetőséget lát a magyar–magyar kapcsolatokban a gazdasági együttműködés tekintetében is. A gazdasági jövőkép fejlesztésében fontos szerepet kap egy leendő inkubátorház is, ugyanakkor Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége is a vállalkozói kedv ösztönzését és az új ötletek megvalósítását támogatja. – Jó ötletnek tartom, hogy Dány és Csomafalva között gazdasági kapcsolatok is szövődjenek. Településünkön most nyílt egy ipari park, amelyet szeretnénk kiajánlani nemcsak a helyi, hanem a testvértelepülések vállalkozóinak is. Ugyanakkor az élelmiszeripar területén látom a közös pontot gazdasági szempontból a két település között, ennek létrejöttéért fogom népszerűsíteni otthon az itteni lehetőségeket – mondta el érdeklődésünkre Gódor Lajosné, a Pest megyei Dány polgármestere. A fórumon részt vevő Baktaló­rántháza, Dány, Erdőbénye, Heves, Lukanénye, Ráckeve és Tóthfalu küldöttségei céglátogatásokkal és személyes beszélgetések alkalmával tudhattak meg többet a helyi vállalkozókról, továbbgondolva az eddigi kapcsolatokat, ismeretségeket.

Boncina-Székely Szidónia

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!