Nem engedélyezik a dögkutak újranyitását, de…

HN-információ
Kivételes esetben helyben is elföldelhetők az állati tetemek Elzárt tanyavilágokban, közúton nehezen megközelíthető településrészeken – ahol a tetemek begyűjtése és megsemmisítésre történő elszállítása szakcégekkel nem megoldható – az elhullott, elpusztult haszonállatok állatorvosi felügyelet mellett a helyszínen is elföldelhetők – legalábbis elméletben erre ad lehetőséget a hetekben megjelent 24-es számú kormányrendelet. A gyakorlat viszont korántsem ilyen egyszerű: hiszen arról, hogy hol, mi számít elzártnak és megközelíthetetlennek, a polgármesteri hivatalok javaslata alapján a szakhatóságok döntenek. Apró bökkenő, hogy tavaly a Hargita megyei önkormányzatok – három kivételével – még javasolni sem akartak. Kivételes esetekben – súlyos, fertőző járványok megelőzése érdekében, illetve olyan elszigetelt településeken, ahol az elpusztult állatok szervezett begyűjtése és elszállítása nem megoldható – az állategészségügyi hatóság felügyelete mellett a helyszínen is elföldelhetők az állati tetemek – derül ki a Hivatalos Közlönyben augusztus végén megjelent 2016/24-es számú kormányrendeletből. Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője azonban figyelmeztet: az állati tetemek helyszíni elföldelése szigorú feltételekhez és szabályokhoz kötött, és korántsem az uniós csatlakozás nyomán felszámolt dögkutak újranyitásáról szól. [caption id="attachment_35865" align="aligncenter" width="300"]tehen_koponya_dscf8047_dl_sz Elpusztult szarvasmarha koponyája a havasi legelőn. Sorsára hagyva (fotó: Domján Levente)[/caption] Lapunk érdeklődésére a megyei főállatorvos kifejtette: az augusztus 24-én elfogadott 24-es kormányrendelet nem előzmények nélküli. Elmondta, tavaly a szakigazgatóság már kapott egy olyan szolgálati feladatot a főhatóságtól, ami az elszigetelt, az elhullott, elpusztult állatok begyűjtése és elszállítása szempontjából nehezen megközelíthető Hargita megyei települések felleltározását célozta. Az ilyen elzárt, tanyavilág-települések behatárolásához kért adatokat – konkrétan: a településre vezető út besorolását, állapotát és a legközelebbi, szállítójárművel is járható úttól való távolságát, a helyi állatállomány nagyságát, illetve egyéb, a megközelíthetőséget akadályozó tényezőket firtató kérdésekre válaszolva – a helyi önkormányzatok feladata lett volna beszolgáltatni. Ám a megye hatvanhét közigazgatási egységéből az állategészségügy adatszolgáltatási kérelmére mindössze három polgármesteri hivatal válaszolt: Szentegyháza, Székelyvarság és Csíkszentdomokos – ismerte el Ladó Zsolt. – De ez a 2015-ös felmérés sem a dögkutakra vonatkozott, hanem csak azoknak a tanyatelepüléseknek a felmérésére, ahol a helyi polgármesteri hivatalok megítélése szerint megközelíthetőség híján az állategészségügyi hatóság felügyelete mellett bizonyos esetekben indokolt lehet az állati tetemek helyszíni elásása, elföldelése. Meggyőződésem, hogy a mostani rendelet nemcsak az elzárt településről tavaly készült listát veszi elő, hanem újabb adatkérési forduló lesz, ám azt, hogy a jelölt települések közül végül hol, melyiken engedélyezik a tetemek helyszíni elföldelését, csak később, az országos állategészségügyi hatóság, a környezetvédelmi és a mezőgazdasági minisztérium közös rendeletéből derül ki – tette hozzá a Hargita megyei főállatorvos. Ladó Zsolt amúgy sajnálja, hogy a tavalyi adatszolgáltatási kérelmet az önkormányzatok többsége félvállról vette: az állati tetemek elszállítására és megsemmisítési vonatkozó könnyítés ugyanis véleménye szerint még a megye számos más, nehezen megközelíthető tanyatelepülésén indokolt lehetne. Például Fenyőkúton, Pálpatakán, Szencseden, vagy épp a Gyimesekhez tartozó Háromkúton. – Mivel a területek tetem-mentesítéséért a helyi önkormányzatok felelnek, az első lépést is nekik kell megtenniük. Ha úgy gondolják, hogy a közigazgatási egységükön belül elérhetetlen, megközelíthetetlen tanyák, településrészek vannak, akkor azt a kiküldött átirat mellékleteinek kitöltésével a polgármesteri hivataloknak kell jelezniük – hangsúlyozta a megyei állategészségügyi hatóság igazgatója. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!