Hirdetés

Nem babra megy

Tavaly Románia volt az Európai Unió harmadik legnagyobb szójatermesztője Olaszország és Franciaország után, írja a Maszol.ro az economica.net hírére hivatkozva. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint a szójával bevetett termőterület közel 140 ezer hektár volt, melyről 347,5 ezer tonna termést takarítottak be.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 4 perc
Nem babra megy
Románia az EU egyik legnagyobb szójatermesztője Fotó: Illusztráció

Annak ellenére, hogy az EU egyik legnagyobb termesztője, Románia jelentős mennyiségű szóját és az állattenyésztésben takarmányként használt szójadarát importál. Ennek az oka az, hogy a hazai termésnek kb. a felét exportáljuk, főleg Németországba, Olaszországba, Magyarországra és Ausztriába.
Romániában kizárólag természetes szójababot termesztenek, ellenben génmódosított szóját importálunk. Ez utóbbi főleg Brazíliából és az Egyesült Államokból érkezik. A külföldről behozott szójadara is génmódosított alapanyagból készül, az első számú származási ország a Dél-afrikai Köztársaság.
A szójadarát a szárnyas- és a sertéstenyésztésben használják, a hazai fogyasztás évi 500 ezer tonna körül van. A Romániában megtermelt szójából 200 ezer tonnánál több darát lehetne előállítani, azonban a nyersanyag exportja miatt a belföldi nyersanyagon alapuló termelés alig haladja meg a 100 ezer tonnát. A különbözetet importból fedezzük.
Az elmúlt években a romániai termőterület és a szójatermés folyamatosan csökkent. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2019-ben még 158 ezer hektáron folyt szójatermesztés, a termés mennyisége pedig 415 ezer tonna volt.
Idén az aszály 42 772 hektárnyi szójaföldet sújtott. Ennek következtében a szakemberek arra számítanak, hogy a termés 14 százalékkal elmarad a tavalyi mennyiség mögött, 300 ezer tonna körül lesz. Ez már abból is látszik, hogy az import mennyisége jelentősen megugrott 2021-hez képest. Az első félévben 170 ezer tonna szójababot importáltunk, ami nagyjából megegyezik a teljes tavalyi behozatallal – írja a Maszol.ro portál.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!