Az 1930-as és a 2021-es népszámlálási adatok összevetéséből egyértelműen látszik, mekkora változáson ment át Románia demográfiai szerkezete, etnikai sokszínűségét tekintve. A szászok, svábok és zsidók többsége száz év alatt elhagyta az országot – írta az Adevărul.
A 1918-as „nagy egyesülés” évfordulójára időzített elemzés szerint a változást a huszadik század közepének nagy történelmi eseményeivel, a kommunista rezsim nemzetiségi politikájával és az 1990 utáni időszak válságával lehet megmagyarázni. A változások a német ajkúakat és a szlávokat, a zsidókat és a magyarokat érintették a leginkább a nemzeti kisebbségek közül.

A szászok, svábok és zsidók eltűnése számokban

1930 decemberében zajlott le az első olyan romániai népszámlálás, amelyet az 1918. december 1-jén kikiáltott egyesülés után tartottak, amikor Erdély, a Bánság, a Partium és Máramaros a Román Királyság részévé vált. Ez volt az egyetlen népszámlálás Nagy-Románia történetében (szerk. megj.: ekkor még a jelenlegi Moldovai Köztársaság területe is Romániához tartozott); a későbbiek már az ország jelenlegi területére vonatkoztak. A 95 évvel ezelőtti összeírás eredményei egészen más demográfiai képet mutattak, jóllehet a ’30-as évek összlakossága megközelítette a maiét.
Nagy-Románia lakossága akkor meghaladta a 18 milliót, ebből majdnem 13 millióan vallották magukat románnak. A magyar népesség száma meghaladta az 1,4 milliót, a németeké (szászoké és sváboké) pedig csaknem 750 ezret tett ki. A zsidók jelentették a harmadik legnagyobb kisebbséget, számukat több mint 720 ezerre becsülték, közülük sokan éltek Besszarábiá­ban és Bukovinában.
A szláv népességek (rutének, ukránok, oroszok, bolgárok, szerbek, horvátok, csehek, szlovákok, szlovének és lengyelek) több mint 1,5 millió főt tettek ki, a törökök, tatárok és gagauzok pedig közel 300 ezret. 1930-ban Nagy-Romániá­ban több mint 260 ezer roma és több mint 26 ezer görög élt.
A 2021-es népszámlálás szerint Romániának valamivel több mint 19 millió lakosa volt. Közülük 16,6 millióan nyilatkoztak nemzeti hovatartozásukról. A kisebbségek közül az egymilliónál is több magyar a lakosság 6 százalékát tette ki. Majdnem 570 ezren vallották magukat romának, 46 ezren ukránnak, 23 ezren németnek, 21 ezren töröknek, míg a romániai zsidók száma alig haladta meg a kétezret.

A szász és sváb közösségek hanyatlása

A két világháború között még több mint 700 ezer német élt Romániában: felük a Bánság dunai svábjai, másik felük az erdélyi szászok leszármazottai voltak. A második világháború fordulópontot jelentett: sokan életüket vesztették, és több mint 100 ezren 1944-ben hagyták el az országot. A háború után újabb csapások érték a közösséget: 1945-ben mintegy 70 ezer szászt és svábot hurcoltak szovjet munkatáborokba, majd 1951-ben tízezreket telepítettek ki a Bărăgan-síkságra. A német jelenlét számos településen gyakorlatilag megszűnt. A következő évtizedekben a kivándorlás folyamatosan gyorsult. Az 1970-es években még 360 ezer német élt Romániában, ám Ceaușescu rendszerében sokszor csak pénzért mehettek Nyugatra: Románia gyakorlatilag „eladta” az emigrációs engedélyeket a Német Szövetségi Köztársaságnak. Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának kutatócsoportja a Románia, egy ország tanulmánya (1991) című kiadványukban írtak a jelenségről. „A romániai németek nagy számának sorsa miatt aggódó Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Bukarestbe utazott, és tárgyalásokat folytatott az emigrációs okmányok megvásárlásáról. 1978 és 1988 között a Német Szövetségi Köztársaság évente mintegy 11 ezer embert »telepített vissza«, fejenként néhány ezer amerikai dollárnak megfelelő összeget fizetve a kiutazási vízumokért.”
A rendszerváltás után a közösség döntő része távozott: 1990-ben még mintegy 120 ezren éltek az országban, de az első években közel 90 ezren költöztek ki végleg.

A zsidó közösség tragikus fogyása

Románia zsidó közössége a 19. századtól Moldvában volt jelentős, ám a második világháború évei súlyos üldöztetést hoztak. Antonescu rezsimje több százezer zsidót fosztott meg alapvető jogaiktól, és legalább kétszázezret űztek át a Dnyeszteren túlra embertelen körülmények közé, ahol sokan életüket vesztették. A háború után a sztálinista rezsim tovább szűkítette a zsidó vallási élet mozgásterét és korlátozta a kivándorlást, mégis tömeges elvándorlás indult: 1948 és 1951 között csaknem 120 ezren költöztek Izraelbe, majd az 1950–60-as években újabb tízezrek hagyták el az országot. A közösség létszáma 1966-ra 43 ezer főre csökkent. A kivándorlás a későbbi évtizedekben is folytatódott, így az 1980-as évekre már alig 20–25 ezren maradtak, többségük idős ember. Ma sok településen csupán a zsinagógák és a régi temetők emlékeztetnek a valaha több százezres romániai zsidó közösségre.

A magyarok kibírták a történelmi viszontagságokat

Az Adevărul cikke kitér arra is, hogy Ceaușescu nemzetiségi politikája a romániai magyar közösséget is súlyosan érintette, s bár sokan fontolgatták a távozást, a magyarok végül jóval kisebb arányban hagyták el az országot, mint más kisebbségek.
Emlékeztettek: magyarok és más közösségek különösen élesen bírálták a hírhedt falurombolási programot, amelyet a hatalom „rendszerezésnek” nevezett. Ronald D. Bachman amerikai történészkutató szerint az 1970-es évek elején kidolgozott terv a „nem életképesnek” minősített települések felszámolását célozta, és a 13 ezer romániai falu felét is veszélybe sodorta, köztük sok régi magyar és német települést. A falurombolás nemzetközi felháborodást váltott ki, Románián belül pedig a kisebbségek erőszakos asszimilációs kísérleteként tekintettek rá.