A Kalot Egyesület által működtetett, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány által támogatott Olvasóklubbal együttműködve havonta egy-egy szépirodalmi művet ajánlunk olvasóink figyelmébe. Tompa Andrea Omerta című regényét ismerteti Orbán Zsuzsa. „Mi nem szoktunk magunkról beszélni. Aki beszél, az személyválogató, mert kiválasztja magát.” Tompa Andrea Omertájában mindenki rengeteget beszél, csak nem egymással. Azt is mondhatnánk, hogy mindegyik elbeszélőnek saját nyelve van, amit a többiek nem értenek, vagy nem akarnak érteni. Kali, a széki Szabó Zöld Kali a mesék igencsak ízes tájnyelvi változatával kommunikál, Vilmos leginkább „virágnyelven” szólal meg, egyrészt szinte csak a rózsáival beszélget, másrészt a rózsák nemesítésével és elnevezésével közöl dolgokat a szűkebb és tágabb környezetének. Annuska az állatokkal, növényekkel és a halottakkal tud jókat beszélgetni, hiszen sem alkoholista apja, sem az elfoglalt és jóval idősebb Vilmos nem tudnak igazi partnerei lenni. Eleonóra nővér, korábbi nevén Butyka Rózália, legjobban a kötött ima nyelvén szeret megszólalni, és legtöbbször az Úrral beszélget. Nagy ritkán létrejön valamiféle megértés a szereplők között, de ez mindig szavak nélkül történik: amikor Vilmos sír, Kali akkor érti és szereti a legjobban, Annuska és Eleonóra akkor találnak egymásra, amikor hosszan kacagnak azon, hogy Pujut, Annuska lovát, megették a kommunisták. A börtönből szabadul szerzetesnők akkor a legboldogabbak, amikor sötétedésig csendben foghatják egymás kezét a kolozsvári Mátyás-szobor lábánál. Omertát csak Eleonóra ír alá a regényben, mégis a regény szereplőinek inkább a hallgatás a lételemük. Legalábbis egymással szemben. Az olvasó viszont annál többet tud meg a négy elbeszélő történetéből. Kali Székről szökik agresszív és alkoholista férje mellől, majd szegődik Décsi Vilmos rózsanemesítő szolgálatába, és egy későbbi pillanatban szül neki egy gyermeket is. Vilmos, a békási varázslónak is nevezett kertész, a kommunista rendszer által finanszírozott Stáció fő emberévé és egyetemi tanárrá avanzsál. Butyka Annuska hóstáti földművelő családból származógyereklány, aki ugyanazon rendszer áldozataként sok más hóstátival együtt elveszíti a család földjeit a kollektivizálásnak köszönhetően, ugyanakkor pedig Vilmos „bácsi” szeretője is, ugyanaz a Vilmosé, aki miatt közvetve ugyan, de elveszíti földjeit. Rózsikát annyira megveri egyszer az alkoholista apja, hogy lesántul, otthagyja és megtagadja a családot, majd Eleonóra nővérként börtönbe kerül hazaárulásért. Négy sors, négy történet, az olvasó meg nem tudja letenni a könyvet, ugyanis amit az egyik szereplő elhallgat, azt elmeséli a másik, így a 700 oldal végére érve többé-kevésbé elénk tárul az 50-es, 60-as évek Romániája. Mert azért van, amiről senki nem beszél. Például arról, hogy Vilmos megalkuvása a rendszerrel mit is jelent. Nemcsak a történetszálak mentén lehet nyomozni a regényben. Tompa Andrea egyszer azt mondta egy író-olvasó találkozón, hogy örömmel hagy „cukorkákat” az arra fogékony olvasóknak a sosem rövid regényeiben. A motívumokról van szó. Most csak az egyiket emelném ki, a legszembetűnőbbet, hogy ne rontsam mások örömét: a rózsa. Vilmos többször is letarolja a 8-9 évig nemesített, féltve szeretett és őrzött rózsáit, ugyanígy bánik a nőkkel is. Mindenkinek van rózsája hála Vilmos nemesítő szenvedélyének: Kali rózsája, Décsi Vilmos rózsája, amivel nyer is a párizsi világkiállításon, Anoushka rózsája. Egyedül Eleonórának nincs, neki viszont a neve Róza. Eleonóra legszívesebben a rózsafüzért szereti mondani, a kiszabadult apácák a subrosae teremben találkoznak, rózsát szoktak faragni a gyóntatófülkék ajtajára stb. A rózsa Aphrodité virágától Jézus fogantatásának szimbólumáig, de főként a titok, a hallgatás virágaként minden jelentésében jelen van a regényben, mégsem érezzük túl erőltetettnek, hiszen ezek a jelentések jól megbújnak – jó értelemben – a 700 oldalas regényfolyamban. Nagy élmény volt olvasni ezt a regényt, vagy inkább ezt a négy regényt. Ha pedig figyelembe vesszük a fiktív szereplők valóságban is élt alakjainak ténylegesen megírt szövegeit is, ki tudja hány regényt olvasunk igazából.