borús égbolt
közepes eső
enyhe havazás
(Ne) Fuss Neki!
Mielőtt még valaki rosszul értelmezné (manapság elég gyakoriak a szövegértelmezésből adódó problémák), gyorsan megjegyzem, hogy nem a Fuss Neki! elnevezésű közösségi adománygyűjtő program ellen szólok. Sőt, amióta tudok róla – mármint nem a csíki kezdeményezésről, hiszen tudjuk, az még egészen friss történet –, azóta magasabbra emelem kalapomat az udvarhelyi kedves kollégák, barátok, ismerősök előtt. És valahányszor meglátom a Fuss Neki! felhívást, a Hooligans, magyar pop-rock együttes dala cseng fülemben (tudom-tudom, megint a zene…): „Féltve őrzött álmunk mindig visz tovább / Megtart, mint egy háló, ringat, hogyha fáj. / Néha majd az úton zsákutcába érsz, /De közben annyi újat átélsz és remélsz. / Egy új kanyar, esélyt takar. / Menj, küzdj az álmodért, / Minden vágyadért, mi benned él.”
Mint ismeretes, a Fuss Neki! elnevezésű közösségi adománygyűjtő akcióban részt vevő civil szervezetek és kezdeményezési csoportok közösségi hozzájárulással tudnak pénzalapot gyűjteni, mégpedig olyan „nagykövetek” segítségével, akik arcukat, nevüket adják és népszerűsítik az általuk felvállalt jó ügyet. Ezért vannak, akik gyalogolnak, szaladnak vagy éppen bicikliznek, így próbálnak anyagi támogatókat szerezni. Mások csak simán anyagiakkal segítik a nemes célt. A közösségi adománygyűjtő akció jelenlegi csíki szakaszában az adományozók egészen május 22-ig megtehetik felajánlásaikat az általuk választott közösségi projektre. Egyébként láthatjuk, hogy ezekben a napokban a közösségi média is megtelt a nagykövetek fotóival és azok szebbnél szebb gondolataival, ami rendben is van. Mindezekkel kapcsolatosan csupán az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha nemcsak ilyenkor, máskor is figyelnénk a civil szervezetekre, hiszen azok az év minden napján – sokszor csak tengődve – tesznek azért, hogy valakinek jobb legyen. Meggyőződésem, gyakran segítené őket egy biztatás, dicséret, nem is beszélve az anyagi támogatásokról. (Szomorú, hogy sokan az adójuk 3,5 százalékát is sajnálják tőlük, vagy éppen nehezükre esik a dokumentum kitöltése.) Aztán az is beugrott, hogy vannak olyan civiljeink, akik naponta szívvel-lélekkel fáradoznak közösségeinkért, de a kritikán kívül mást nem kapnak tőlünk. Sőt, ha kisebb szintekre lépünk és őszinték vagyunk magunkkal, azt is láthatjuk, hogy családon belül is ritkán vagyunk hálásak. Mintha fájna kimondani: köszönöm, hogy kitakarítottad a konyhát, kivasaltad az ingemet, felszerelted az új szekrényt, megmetszetted a gyümölcsfákat vagy megetetted a kutyát. A hála helyett gyakran az elvégzett munka hibáit emlegetjük fel, vagy felhánytorgatjuk, hogy mi mindent kéne még megtenni. Ilyen körülmények között a lelkesedésből csupán lelkeseredés (ahogy egy kedves ismerős szógyűjteményében írja) lesz. Gyakori látvány az is, hogy a jogtalan kritikától, zsörtölődéstől és mocskolódástól sokan lélekherélve végzik hétköznapi teendőiket. És sajnos egyre ritkább az is, hogy a féltve őrzött álom nem viszi őket ki a zsákutcából. Javaslom, hogy a Fuss Neki! közösségi adománygyűjtő programtól függetlenül naponta fussunk neki önmagunknak, kapcsolatainknak, közösségeinknek és főként a tükörnek. Tegyünk felajánlásokat, fogadalmakat azért is, hogy a jóra való nekifutásunk – ahogyan egy volt tanárom mondaná – ne egy egyszemélyes baleset, azaz ütöm el magam című történet legyen. E zűrzavaros világban Ne fuss(unk) neki a falnak, figyeljünk egymásra!
Bíró István
