borús égbolt
Naivitás
Ez nem fog tetszeni: naiv vagy – jegyeztem meg egyik alkalommal egyik kedves ismerősömnek. Azért kapta meg tőlem a naiv jelzőt, mert olyasmit talált mondani, hogy valamilyen ügyintézésnek lehetne akár normális menete is. Hát persze – gondoltam. Abban az országban, amit ma Romániának hívnak. Hirtelen A három testőr Afrikában című Rejtő-regény jutott eszembe. Abból is egész pontosan Vaszilics Fedor Emánuel állomásfőnök, aki szerint „egy Kongó-vasút építésénél nem történhet elég visszaélés”.
Szóval naivnak neveztem kedves ismerősömet, de ne higgyék, hogy ostoba. Mert nem az. Olvasottsága, műveltsége messze átlagon felüli, és okos is. De akkor mégis, hogyan lehet naiv? A kérdés csak látszólag jogos. Az a baj, hogy megszoktuk itt a kies Balkánon a „kéz kezet mos” ügyintézési formát. Természetesnek vesszük, hogy „okosba” is meg lehet valamit oldani. Harminc évvel a rendszerváltás után még mindig működnek a kommunista diktatúrából örökölt reflexeink: törvények vannak ugyan, de aki elég ravasz és ismeri azt, akit kell, simán megkerülheti őket. Aki erre nem képes és ráadásul elvi alapon nem hajlandó törvényt szegni, csak azért, mert van kiskapu is, azt baleknek szoktuk tartani. Jobb esetben naivnak. Szokásunkká vált az is, hogy némi szánalommal vegyes tisztelettel nézzünk azokra az embertársainkra, akik nem ismerik a kiskapukat és azt gondolják, hogy szabályosan eljárva is tudnak érvényesülni. Mert megtörténhet ugyan, hogy a szabályokat betartva is célba érnek, de sokkal több idejükbe, erőfeszítésükbe kerül, mint az élelmes, életrevaló ravaszdiknak, akik tudják kinek kell odaadni a liter szilvapálinkát. Előfordul bizony, hogy egyenesen félkegyelműnek tartjuk azt, aki a hosszabb utat választja, mert mi értjük a csíziót. – Naiv vagy – jegyezzük meg ilyenkor lekicsinylően. Pedig lehet, hogy nem kéne. Ha egy kevés időt rászánunk arra, hogy elgondolkodjunk milyen is a naiv ember, akkor szinte azonnal szembeötlik, hogy olyan ember, akinek még vannak elvei. Ráadásul komolyan veszi és ragaszkodik is elveihez.
Ha eljutottunk eddig a felismerésig, lehet már arra is rájövünk, hogy valójában szükségünk van naiv emberekre. Azaz azokra a felebarátainkra, akik könnyen átlátható, megérthető világos szabályok mentén élik életüket. Azokra, akik nem azt nézik, hogyan tudnák megkerülni a törvényeket, átverni ügyfeleiket. A naivitás ugyanis feltételezi, hogy az embernek van értékrendje, ami a hétköznapokban is irányítja cselekedeteit. A naiv embernek vannak elvárásai. Mégpedig jogos elvárásai. Mert jogosan várja el, hogy a társadalom, amelyben él, világos, egyértelmű szabályok szerint működjön.
Ha még jobban belegondolunk, akkor azt is látni fogjuk, hogy szabálykövetés nélkül, tehát naiv emberek nélkül csakugyan atomjaira esne szét a társadalom. Csak az tud naiv lenni, aki hisz a szabályokban. Ez alatt véletlenül sem valami rugalmatlan vaskalaposságot vagy fanatizmust értsünk. Csupán annyit akartam ezzel mondani, hogy a naivitás nem feltétlenül fogyatékosság, hanem erény. No, és ezek után remélem, az is világos, hogy kedves ismerősömet nem kritizáltam, hanem bókoltam neki. Úgy bizony.
Kiss Előd-Gergely
