A Csíki Székely Múzeum idei nagyszabású kiállítása ismét a klasszikus mesterek nyomába kalauzolja a művészetkedvelő közönséget, a látványos tárlat az Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik címet viseli. A Hargita Népe Műhely melléklete, a szervező intézménnyel együttműködve minden héten a kiállítás egy-egy képére hívja fel a figyelmet. [caption id="attachment_74600" align="aligncenter" width="1000"] Olaj, vászon, 67 × 85 cm
j. b. f.: Nagy Imre 1937
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, ltsz.: 145[/caption] Az Almaszedés már érett formában mutatja azt a képalkotó metódust, amelyet a művész a későbbiekben is követni fog: kisebb csoportozatokat figyel meg, majd egyetlen kompozícióba sűríti a látványelemeket. A hajladozó nők Medgyessy Ferenc 1913-as Súroló asszony című kisbronzának pozitúráját idézi fel, a szoknyáját felhúzó alak, az incselkedő fiatalok a csendben összebúvó szamarakkal a háttérben, a falusi élet természetes, alig rejtett erotikumát jelenítik meg. Közvetlen előzményei a művész 1930-as Répaszedőkje (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy) vagy az Almaszedők csoportfűzésének „csóré” változata, az 1934-ben festett Danaidák (Csíki Székely Múzeum). A nagybányai hagyományként továbbélő gyümölcsszedés-motívum különféle megoldásai azonban nélkülözik az erotikát, csupán az egyes munkafázisok különféle stílusban megragadott katalógusát adják: Perlrott-Csaba Vilmos Almaszedők (1922 k.), Patkó Károly Gyümölcsszedők (1928) vagy Szőnyi István korábban rézkarcban is megvalósított, ugyanekkor készült alkotása ennek példái (mindegyik magántulajdonban). Nagy Imre asszonyainak vérbő karakterét érzékletesen ragadja meg Vásárhelyi Z. Emil: „Aztán előtérben a parasztlány. Szénaboglyák tövén, déli álomba merülten vagy gyümölcsös kosarak kariatidjaként. A ruhák – feleslegesek – lepattannak élettől hasadó formáiról, s felvillan rézszínű szépségében a leánytest. Aratnak, gazdag csípőjük – a leányos melleken csak elsiklik a művész – aratást ígér. […] Agyagból formázódtak, mint Éva, az első asszonyember, nap égette terrakotta figurák. Meztelenek, s amelyikükön a fersing rajta maradt, még meztelenebb alatta…” (Erdélyi művészek, 1937. 60–61.) Szücs György