Hirdetés

Művésztelep Zeteváralján, másodszor

HN-információ
Idén nem kedvezett túlságosan az időjárás a zeteváraljai művésztelepnek, ráadásul a kijelölt időpontokra sem lehetett összehívni a tavalyi gárdát, de négy alkotó azért így is tudta vállalni a feltételeket: Csata Jenő festőművész (Csíkszereda), Kádár-Dombi Péter szobrászművész (Székelykeresztúr), Kalló László festőművész (Székelyudvarhely) és Sz. Kovács Géza (Segesvár) grafikus, festőművész dolgozhatott együtt október 9. és 12. között. A festőket elsősorban a környező táj érdekelte, mintegy 30 pasztellképet készítettek, Kádár-Dombi Péter pedig négy kisplasztikát. A tavalyi alkotótábor anyagából szeptember második felében szerveztek közös tárlatot a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag Tárában. Akkor a bőség zavarával küzdöttek a szervezők, annyi volt a kiállítható munka. Hogy a soron következő kiállításra elég lesz-e a most keletkezett anyag, azt még nem tudják a művészek – egy stúdiókiállításra mindenképp! –, de szükség esetén készek majd kölcsönözni az idei termésből. Szőke Domokos, a Zetavár panzió és kemping tulajdonosa továbbra is nyitott a képzőművészet irányába, a sorozat folytatódik, s nagyon reméli, hogy a jövő évben – vagy ilyenkor, vagy egy másik évszakban – meg tudja majd tartani a harmadik művésztelepet. Nem szakad meg a folytonosság, Kalló Lászlóval készülnek arra, hogy időben megszólítva az alkotókat, ismét nemzetközi, legalább 12-15 fős tábort szervezzenek. A hely és a környezet ideális, a településnek pedig szüksége van ilyen téren is a népszerűség növelésére. És úgy látszik, hogy sikerült egy valóban jó és értékeket létrehozó hagyományt teremteniük, a település felkerült a képzőművészet térképére, következik a III. Zeteváraljai Művésztelep. Mihelyt közeledünk a kijelölt időponthoz, mi is közzétesszük majd a felhívásukat, hiszen Zeteváralján van immár egy biztos helyszín, amelyre képzőművészeti szempontból is lehet számítani. Simó Márton


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!