Hirdetés

Művészetterápiás csoport indul az Áradat Egyesületnél: Igény szerint online is elérhető

HN-információ
Kreatív alkotói tanfolyamot indítanak Csíkszeredában, az Áradat Egyesület szervezésében, melynek célja az önismeret és az önmegvalósítás. A foglalkozások során művészi eszközök és módszerek segítségével dolgoznak majd a résztvevők. A részletekről Simó Irma mentálhigiénés szakember, a csoport vezetője számolt be lapunknak. Művészetterápiás csoportot indít az Áradat Egyesület. Az alkalmazott technikák között van az akvarell, montázs, pasztellkréta és agyag is, tudtuk meg a szervezőktől. A cél az, hogy alkotó folyamatok segítségével oldják fel a szorongást, félelmet, valamint az önértékelési nehézségeket. – Úgy vélem, az önismeretnél nincs nagyobb feladat az életben, a csoport indításának pedig az a célja, hogy ezt elősegítse. Erre próbálunk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a művészet eszközeivel – szögezte le Simó Irma, az egyesület vezetője. Mint mondta, ez a fajta terápia kapcsolódási lehetőséget nyújthat ahhoz, hogy a résztvevők feltárhassák sebezhetőségüket és lelki erőforrásaikat. A szakember hozzátette: a művészet terápiás hatása azt jelenti, hogy az ember létrehoz, alkot valamit, ami önmagának a kifejeződése. Ennek segítségével elsajátítható az empátiás készség, az érzelmek tudatosítása és szabályozása. A klinikai pszichológus kiemelte, hogy az alkotáshoz szükséges eszközöket az egyesület biztosítja, a csoportot ő maga vezeti. A foglalkozás első szakasza, amely összesen harminc óra, április 28-án kezdődik este 6 órától. A jelentkezési határidő április 26., hétfő, a tanfolyamokat pedig havonta kétszer szervezik meg. Közös megegyezéssel az órák tömbösíthetők is. A tanfolyam helyszíne a csíksomlyói Jakab Antal Ház egyes terme, emellett viszont online csoporttanfolyam tartására is lesz lehetőség, amennyiben van rá igény. Ebben az esetben az eszközvásárlás a jelentkezőkre hárul. – A művészetterápiás foglalkozás a mindenkiben lakozó, velünk született művészt hozhatja elő belőlünk. A részvétel semmilyen művészeti előképzettséget nem igényel. Az alkotó tevékenység, a rászánt idő, a ráhangolódás, az ellazulás, a sikerélmény, a flow-élmény megtapasztalása, mások jelenléte, visszajelzése, az eltett alkotások visszanézése, mindez kellemes zenei háttérrel – fűzte hozzá a szakértő. Kiemelte, hogy a foglalkozások során mindenki annyit oszt meg magáról, amennyi számára biztonságos. A tanfolyamra a jelentkezést személyes vagy online interjú előzi meg. Jelentkezés és további információk elérhetők a 0754–872640, 0740–033717-es telefonszámokon vagy simoirma@aradat.ro e-mail-címen. – A járványhelyzet nem okozott különösebb gondokat számunkra, hiszen a programjaink és szolgáltatásaink jól működnek az online térben. Több lett a munka, több a feladat – zárta gondolatait a művészetterapeuta.

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!