Hirdetés

Műterem az UIET-nél

HN-információ
Hozzuk be a művészetet a város szívébe! Ez a címe annak a projektnek, amelyet a Varázsecset Tanodával közösen indít útjára az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET). Aki pártolja a kezdeményezést, neki is futhat. Felkarolni és lehetőséget, teret adni a tehetséges, alkotó kedvű fiataloknak – ezzel a szándékkal kezdeményezett együttműködést a Jakab Hunor vezette Varázsecset Művészeti Tanodával az UIET csapata. A szervezet Szabad Európa Kávéházként ismert székhelye eddig is nyitott volt a kreatív fiatalok előtt, hiszen folyamatosan helyet biztosított és biztosít az udvarhelyi fiatal fotóklubosoknak, diáktanácsoknak. Fancsali János elnök szerint a mostani kezdeményezés is bizonyítja, hogy az ifjúsági szervezetnek fontos, hogy a kreatív fiatalokat segítse tehetségük kibontakoztatásában. Ezért indították útjára a Hozzuk be a művészetet a város szívébe! projektet, amelynek megvalósításában kiváló partnerre találtak a Szombatfalván működő, nagyon népszerű Varázsecset Tanodában. A művészpalántákat oktató tanoda vezetője, Jakab Hunor rábólintott a kezdeményezésre, arra, hogy három hónapra műteremmé alakítsák át a II. Rákóczi Ferenc utcai helyiséget. „Szeretnénk egy olyan nyitott képzőművészeti műhelyt létrehozni, ahol bárki kipróbálhatja magát az alkotás folyamatában. Ez a tér lehetőséget biztosítana kiállítások szervezésére, kortárs művészeti összejövetelekre, előadásokra. A három hónapos nyitott műterem után kiállítást szerveznénk az itt készült alkotásokból. A megfelelő eszközök segítségével a fiatal művészek komoly sikereket érhetnének el, és kellő felkészítést kapnának ahhoz, hogy tudásukat a továbbiakban is kamatoztathassák” – ismertette Jakab Hunor, a Tanoda vezetője, aki szerint az UIET-es kezdeményezés nemcsak nevében, de a gyakorlatban is hozzájárul ahhoz, hogy „bevigyék a művészetet a város szívébe”. A terv megvalósítását komolyan gondolták az ötletgazdák, a Varázsecset Tanoda már kedden beköltözött az ifjúsági szervezet székhelyére. Tanítványokból nem lesz hiány, viszont az alkotáshoz eszközökre is szükség van. A megoldást megtalálták: részt vesznek a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Fuss neki! elnevezésű programjában, és szó szerint futva gyűjtik össze a kellékek megvásárlásához szükséges pénzt. „A tavaly az ifjú matekesekért szaladtunk, a Zrínyi Ilona matematikaversenyt támogatva, idén a fiatal művészeket szeretnénk segíteni. A programban idén tíz futó áll majd a starthoz, adományozókat toborozva a nyitott műtermünk kialakításához”– tájékoztatott Fancsali János, az UIET elnöke. Akinek szimpatikus a Hozzuk be a művészetet a város szívébe! projekt, az ma még csatlakozhat, azaz felajánlást tehet az UIET valamelyik futójára a http://fussneki.szka.org honlapon. A szurkolókat az október 16-i, vasárnapi Fuss neki! akció színhelyén, a városi strand előtti téren is várja csapat, 10 és 13 óra között lehetőség lesz akár szaladva, akár anyagiakkal hozzájárulni művészetet és ifjú művészeket felkaroló projekt sikeréhez. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!