Munkája a szenvedélye

HN-információ
Bán Lehel kertészmérnök miután 2008-ban érettségizett a Székelykeresztúri Gimnáziumban, sikeresen felvételizett Marosvásárhelyen a Sapientia Egyetem Kertészmérnöki Karára. Nem véletlenül választotta e szép szakot, hisz kisgyermek korától magába szívta a föld iránti szeretetet édesapjától, meg nagyszüleitől, akik mai napig nagy szeretettel és odaadással, meg szakértelemmel végzik Isten segedelmével e szép ősi tevékenységet, a földművelést. 2012-ben kertészmérnöki dip­lomával a „zsebében” négyévi komoly tanulás után hazatért szülőfalujába, Alsóboldogfalvára, hogy itthon valóra válthassa gyermekkori álmát, meg az egyetemen tanultakat – egy modern kertészetet hozzon létre. Hogy miért éppen a falujában? Mert szintén Tamási Áron szívhez szóló intése késztette erre: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Lehel nem valahol akart otthon lenni, hanem éppen itthon, szeretett szülőfalujában. Már II. éves egyetemistaként megépítette első fóliaházát és el is kezdte benne a termelést, hogy anyagi alapot teremthessen az egyetem elvégzése után egy komoly kertészet kialakításához. A falu keleti részén, a Sóskút felé vezető mezei út, a Torna-patak meg a Cserei-dűlő útja közt elterülő részen végre egy kis családi segítséggel, de nagy szaktudásával sikerült tervét megvalósítania. Még három fóliát épített, és télen a fűtött fóliában már megkezdte a különböző zöldségpalánták nevelését, meg az egynyári dísznövények és balkonvirágok termesztését. Ezek értékesítése után a fóliákban főleg paradicsompalántákat ültetett, de nem csak. Szabadtéri zöldségtermesztéssel is foglalkozik, nagy hozzáértéssel és sok-sok munkával. Természetesen ehhez megfelelő optimális feltételeket kellett teremtenie, melyek között első helyen állt az öntözéshez használható víz biztosítása. Ezért a sík területre két kutat ásatott. Hogy kimondottan biotermékeket állíthasson elő, vegyszer helyett kapával irtja a gyomot, mely nem kis erőfeszítést igényel. E sok munkát igénylő tevékenységbe néha besegít a család is. Nemcsak zöldségeket, gyümölcsöket is termel: földiepret, málnát, egrest, fekete és piros ribizlit is. A megtermelt árujának nagy részét piacokon értékesíti, de egy magánkereskedő is nagy tételekben szállít el néha bioterméket a lerakatába. Két hónapja állandó segítsége kedves felesége, Zsuzsa, akivel elhatározták, hogy e területre építik fel családi fészküket is, melyhez Isten segedelmét kérjük, mert ma már sajnos ritka az olyan ifjú pár, aki nem távozik el szülőfalujából. Ottjártamkor éppen a kisebbik mesterséges tó szélén déli pihenőjüket tartották, melyben gyönyörű színes díszhalak úszkáltak. Nagyra értékelendő az is, hogy gondosan bekerített területének dombos részét az általa beoltott hagyományos gyümölcsfákkal telepítette be, főleg alma-, szilva- meg diófacsemetékkel. Pár év múlva újra megismerhetik a fiatalok a batul, ponyik, aranypármen, sóvári, budaidomokos, cigányalma stb. almafajtákat, melyek már szinte teljesen ki vannak veszve falunk határában, mivel a téesz idején az akkori „szakemberek” szupraintenzívnek titulált fajtákkal helyettesítették a vidékünkön jól bevált, fentebb említett fajtákat. Már csak a Gagyi Vencel ny. tanár kertjében lelhető fel belőlük pár darab, meg a Diosáj nevű dűlőben, de már jó részük kihalófélben található. Úgy tartják, a jó példa ragadós. Bár egyre több ifjú Bán Lehel mérnökhöz hasonlóan itthon találná meg számítását, mert szintén Tamási Áron írta: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén szomorú mókás mese után fogant engem.” E mély érzelmű megfogalmazás első mondata tartotta itthon Bán mérnököt is, akinek, mint ifjú nősnek, feleségestől sok sikert és boldogságot kívánok. Kövessék mások is példájukat faluközösségünk javára. Gálfalvi Gábor életműdíjas ny. ig. tanító, Alsóboldogfalva _lev_galfalvi [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!