borús égbolt
Motiváló a hallgatóknak
Már lassan egy hónapja tart a vizsgaidőszak. S hála az idő múlásának, ezen a héten véget ér a rémálommá váló időszak, amikor a határidő, a vizsgadátumok és a féléves tananyag áradata magával ránt minket a kétségek és a bizonytalanság talajára. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy nem fog sikerülni a kitűzött cél, nem tartunk ki a végsőkig. Kinek sikerült, kinek nem, de ez csak hozzáállás kérdése – azt hiszem.
Egyik ismerősöm, Réka is hasonló cipőben járt. Az elsőéves energiája, odaadása, elkötelezettsége egyetlen nyár alatt eltűnt, és másodéven azon kapta magát, hogy alig látogatja az előadásokat és a szemináriumokat, csak gyűl és gyűl a beadandó, de nem kezd velük semmit. Első évben kiváló tanulmányi eredményei voltak, és akkor még ő sem gondolta, hogy ez milyen könnyen megváltozhat, ha nem teljesít időben minden feladatot. Januárban, amikor a vizsgákra való „tanulásban” csak a tanárok által küldött jegyzetekre hagyatkozhatott, rájött, hogy elbaltázott mindent, s ez így nem mehet tovább. Nem lehet éltanulóból egyik pillanatról a másikra bukott diák (e szavak hallatán mindig Zámbó Jimmy híres nótája jut eszembe) – gondolta magában Réka, letette a fenekét a bentlakásszoba irodaszékére és megtanulta, amit kellett. Sikeresen teljesítette a téli vizsgaidőszakot. Huh… a csíny letudva! De az érzés nem múlt el, ottmaradt a fejében, s mintha egy kis ördög duruzsolt volna a fülébe, hogy hagyjon mindent, amiért eddig küzdött, mert nincs értelme. Szerencsére Rékának voltak „tiszta pillanatai”, amikor látta a dolgok értelmét, és amit eddig elért, nem akarta, hogy kárba vesszen. De tudatos cél nélkül nehéz haladni. Ezért a tanulás helyett próbált olyan tevékenységeket folytatni, amelyek elterelik a figyelmét a sok rossz gondolatról, emlékről, és akár még fel is vidítják. A legnagyobb támaszt – elmondása szerint – a zenében és a munkában találta meg. Bár a tanulmányait elrontotta, de a munkában szerzett sikerélmény sokszor mosolyt csalt az arcára. Teltek a hetek, hónapok, s lassan elérkezett a második félévet záró szesszió is. Talán kicsit naiv volt, amikor azt hitte, hogy most sikerül megemberelnie magát és kihozza magából a maximumot. Visszaemlékezve: a június elég szenvedős, önsajnáltató, siránkozó hónap volt. Sokszor kellett végighallgassuk, hogy neki milyen rossz volt ez az év, és hogy már nem bírja tovább. Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy ő szerette volna. De szívesen meghallgattam, hiszen a barátok ezért vannak, támogatnak minket, erőt öntenek a (bükk)fejünkbe, felvidítanak, ránk szólnak, ha valamit rosszul csinálunk.
Nehéz megtalálni az igazi motivációt – esetünkben a tanuláshoz –, de sosem szabad feladni, hiszen mindezt önmagunkért kell végigcsináljuk, még ha véres verejték is folyik le a homlokunkon.
Szőke Zsuzsa
_web.JPG)
