Hirdetés

Módosítanák a gyermekgondozók alkalmazására vonatkozó törvényt

HN-információ
Törvénymódosító javaslatot fogadott el a kormány a csütörtöki ülésén, amely szerint a gyermekgondozói szakma az illető személy által a gyermek szülőjével vagy törvényes képviselőjével kötött egyéni munkaszerződés alapján is gyakorolható – számolt be a munkaügyi minisztérium. A jelenleg hatályos törvények értelmében a gyermekgondozónak csak jogi személlyel áll módjában munkaszerződést kötni, vagy egyéni vállalkozóként (PFA) végezheti ezt a tevékenységet. Ezen változtat a kormány által elfogadott tervezet, amely szerint a szülő közvetlenül alkalmazhatja a gyermek felügyeletére kiválasztott személyt egy egyéni munkaszerződés aláírásával. A tervezet ugyanakkor kötelezi a gyermekgondozót egyéni munkaszerződéssel foglalkoztató személyt arra, hogy összeállítsa és a munkaügyi felügyelők igénylésére bemutassa az illető munkaügyi személyi dossziéját. Ennek elmulasztását pénzbírsággal büntetik. A jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy a bébiszitteri képesítésű személyek ugyanezen feltételek mellett végezhessék a gyermekgondozói tevékenységet. Az intézkedés a kormányprogramban is szerepel, és célja a családok gyermekgondozási és gyermekfelügyeleti szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása – közölte a kormányülést követően Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!