Mármint az ország gazdasága. Azt írta a minap a sajtó – a hazai és a külföldi egyaránt –, hogy „a számok azt mutatják, Románia európai viszonylatban is az egyik legjobb ütemben fejlődő ország, 2020-ban már megelőzte Szlovákiát az egy főre eső bruttó hazai termék tekintetében, és ha marad ez a tendencia, mintegy két éven belül Lengyelországot is megelőzheti.” Ezt a megállapítást az Economica.net nevű román nyelvű gazdasági portálra hivatkozva írták le több helyen is. Egy olyan helyzetben, amikor jól láttuk és tapasztaltuk, hogy tavaly gyakorlatilag három hónapra leállt a teljes gazdaság, s a dübörgés idén nem visszhangzik erőst a Kárpátok bérceiről át ide, s túl a Regátba sem. Viszont a komoly fórumoknak és a többrendbeli megerősítésnek hinnünk kell. Szegény Szlovákia! És szegény Lengyelország! S szegény Magyarország, mert ott az anyaországunk is a lemaradók csapatában! E két utóbbi állam úgymond olyan, hogy szembe mer feszülni az Európai Unió mindent egybemosó ideológiájával és gazdaság-politikájával, s így nem biztos, hogy odajutnak a csicshez. Bezzeg Románia! A minap is jött az Európai Bizottság soros elnöke, Ursula von der Leyen, odaállt a csoportképek készítésekor a fő-fő elöljáróink mellé, hozta a retiküljében, és itt hagyta a fejlesztési keretekre érvényes csekket. Másnap aztán a Dâmboviţa partjára összehívott parlament hálából leszavazta a „buzi-törvényt”. A „Nagy Európai Közvélemény”, a „Közös Szemléletet és Jogrendet Felügyelő Inkvizitorok Társasága” meg sem nyikkant. Fölöttébb érdekes dolgok zajlanak. A kontraszelektált elitek képesek honorálni akár a felelőtlenséget is az üzlet kedvéért. Ja. Mert ez az EB. S az pedig nem az EU. Vagy mi? Egykutya? Én úgy gondolom, hogy a nemzeti GDP, vagy annak egy főre jutó értéke, mint olyan nem fejezi ki azt a hányadot és azt az értékmutatót, amely koponyánként jut a jóból az állam polgáraira. Mondjuk, ha országos szintről és adott, jól behatárolt időszakról beszélünk, akkor a fogalomnak, annak tartalmának lehet létjogosultsága. Ha egyformán számolnak nemzetközi és honi szinten, ha betartják a standardokat. Gondolom, megvannak rá a statisztikai és a közgazdasági eszközök. A GDP azonban nem vizsgálja azt, hogy a nemzeti kosárból kiket fizetnek, nem ábrázolja az országok közötti bevétel-átutalásokat. Csak a földrajzilag behatárolt terület gazdasági mutatói alapján összegez. Alacsony, emberközeli társadalmi szinteken, az állampolgár mélységében inkább a HPI-mutatóval – Happy Planet Index lenne jó számolni, amelynek három fő vektora van: a várható élethossz, az élettel való elégedettség és az ökológiai lábnyom –, vagy pedig a még komplexebb és valóban „humánus” jelzővel, a Human Development Index, a HDI lenne jó, amely befolyásoló tényezőnek tartja a születéskor várható élettartamot, az írástudást, az oktatást és az életszínvonalat is. A GDP-vel kérkednünk már csak azért sem érdemes, mert legalább 4 millió aktív állampolgárunk dacol a pandémiával, és halált megvető bátorsággal sokan közülük képzettségükhöz méltatlan módon talán épp a bevándorlók ellátásán dolgoznak a művelt és gazdag Nyugaton, vagy olyan tevékenységeket végeznek ugyanott a szürke és a fekete zónában, amelyek a nyugati állampolgárok számára menet közben nemkívánatossá váltak. Szóval. Szóval a helyzet nem annyira rózsás, mint ahogyan mutatják. Sőt. Jött a WHO igazgatója a minap, ugye, és már nem a harmadik világban aggódik a járvány terjedése miatt, hanem itt, ebben az „exponálisan” emelkedő GDP-vel megáldott negyedik világban. Mintha erről is szó lett volna korábban. De az valahogy elhalkult. Pedig a baj komoly. Csakhogy még itt a soron következett, politikai marketing szempontjából jól időzített kormányválság. Mintha nem lenne felelős. Mintha csak „képet csináltatni” lenne jó az „elit”. Számolja csak ki valaki, hogy világszinten hol a legmagasabb – úgy általában – az egy főre eső „elhasznált” miniszterek száma? Vajon hol?

Simó Márton