Hirdetés

Mit sportoljunk? Tenisz minden korosztálynak

HN-információ
A LurkóKuckó sportrovata segít felfedezni a megyénkben található sportolási lehetőségeket. Orbán Erzsébet a székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub teniszedzője. Erzsébet az elmúlt másfél év kapcsán elmondta, az edzések elsődleges célja, hogy a gyerekek mozogjanak. Udvarhelyen ő volt az első, aki elkezdett szervezett formában teniszt oktatni. Akkor a sportág megismertetése volt a cél, természetesen erre ma is nagy figyelmet fordít. Ma már sportiskolák és magánklubok tagjaként is gyakorolható ez az aktivitás. Az udvarhelyi edző 4 és fél, 5 éves kortól tartja ajánlottnak a tenisz gyakorlását, mind a fiúk, mind a lányok esetében. Mint mondta, a sportágba való bevezetés és az oktatás kezdetben nagyon játékos, lágy labdával játszanak kis pályán, és ezt a gyerekek nagyon szeretik. A kimagasló tehetségek esetében a későbbiekben lehetőség van a versenysportra is. Azoknak, akik versenyszinten űzik a sportágat, a klubok biztosítják a felszerelést és a kiszállások költségeit. A tenisz előnyeit sorolva Orbán Erzsébet a testedzés mellett például a koordináció, a koncentráció, az egyensúly fejlesztését is említette. „Vannak, akik a csapatsportok helyett az egyéni sportot részesítik előnyben, azoknak kimondottan ajánlott a tenisz, ugyanis, ha szükséges is, csupán kisebb csoportokba kell tömörülni” – mondta el a székely- udvarhelyi edző. Szükség van a gyerek–edző–szülő együttműködésre is ahhoz, hogy támogatni tudják a gyereket kitartásában olyankor, amikor esetleg feladná, hiszen mint minden területen, itt sem csupán sikerek vannak, hanem nehezebb időszakok is. Az udvarhelyi edző elmondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy a már meglévő tanítványaikkal – amennyiben lehet – pótolják a járványügyi intézkedések miatti másfél éves kiesést.

Sportrovatunk a Smafta Sporttanácsadó Iroda szakmai támogatásával jelenik meg.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!