A tanévzárók óta azon gondolkodom, hogy milyen üres, személytelen, lelketlen jelenet úgy általában a „legjobb” tanulók díjazása ezeken az eseményeken. Eleve a „jó tanuló” kifejezést is kitörölhetnénk a szótárból, vagy akár feltölthetnénk más tartalommal, mert ha mélyen belegondolunk, az azért elég kemény és durva, hogy a diákok többségére gyenge vagy rossz tanulóként néz a társadalom. Mert ugyebár minden osztályban csak az első három, esetleg öt számít „jónak”, a többit a futottak még kategóriába sorolja a rendszer és a közösség… A „jók” páran és a szüleik talán büszkén állnak az évzárókon, a többiek – a többség – meg várják, hogy legyen vége. Talán azt is, hogy legyen már vége ennek a megkülönböztetésnek. Mert lehet, hogy jónak érezné magát az is, aki egész évben önkénteskedett, vagy épp néptánccsoportba járt, vagy úgy végezte a házi feladatokat, hogy amellett el kellett látnia a kistestvérét. Az is jónak érezné magát, aki hétvégenként fizikai munkát végezve segítette a családját, aki jópofa videókat készített a YouTube-csatornára, aki kézműves termékeivel segítette valamelyik alapítványt, aki megtanult tortát sütni, aki szívvel-lélekkel sportolt… És igen, mindannyian joggal érezhetnék magukat „jó tanulónak”, mert megérdemlik. Ahogy megérdemli az a sajátos nevelést igénylő tanuló is, aki kemény munkával, de eljutott A-ból B-be a tanév végére. Az ő teljesítménye is teljesítmény! És minden diáké jó teljesítmény, aki a maga tempójában, a maga képességei és lehetőségei szerint elvégezte feladatait! Az „elitek” a „versenyistállókban” a maguk ütemében és korlátlan lehetőségei közepette, a többiek is a maguk módján, a gyakran korlátozott lehetőségek között. És egyáltalán, a gyermek több mint tanuló… Tudjuk jól, hogy nagyon különböző hátszéllel indulnak a gyerekek iskolába, amely a jelenlegi felállásban egyszerűen képtelen az egyenlő esélyek biztosítására. És akkor szembejön velem a hír, hogy Székelyudvarhelyen összefogtak néhányan, és hűségpontgyűjtésen alapuló belépőkártyákkal ajándékozták meg vakációra egyes kiválasztott iskolák tanulóit, a kulturált szórakozást ösztönözve. A gyerekek ingyen elmehetnek például a múzeumba, és ezzel kedvezményesen bowlingozhatnak egyet a város egyik „menő” helyén. Találják ki, hogy melyik az a három iskola, ahol kártyát kaptak a diákok! Kérem szépen, a három központi, úgynevezett „elit iskola” részesült ebben a jótéteményben, és csak a jó tanulmányi eredményeket elért tanulók kapnak kedvezményes kultúrafogyasztási lehetőséget. És – a lapunkban is megjelent beszámoló szerint – egyetlen tanár volt, aki osztálya összes gyerekének kért kártyát, mondván, hogy nála mindenki jó tanuló… Pedig a kezdeményezés összességében üdvözlendő, mivel elrángatja a diákokat a kütyük mellől, mozgásos, társas, fejlesztő élmények megélését teszi lehetővé – kedvezményesen, ugyebár. Csak hát nagy valószínűség szerint e három elit iskola „jó tanulói” amúgy is járnak múzeumba, lehet, hogy külföldön még gyakrabban, mint itthon, amúgy is a menő bowlingpályán tartják a szülinapjukat, és nem okoz nekik gondot a Mini Erdély Parkba szóló belépő megváltása sem. Ráadásul ők már megkapták az összes létező oklevelet a tanévzárón, megnyertek minden versenyt a tanévben, sikerélményből, vállveregetésből bizonyára megvan már a szükséges adag, lehet, hogy több is annál. Eközben rengeteg olyan gyereket látok, aki még sosem volt a múzeumban, és az a bizonyos szabadidőközpont egy elérhetetlen csoda számára, na meg ösztönzésből, elismerésből is kevés jut neki. Lehet, hogy „jó tanulók”, csak más iskolában „jó tanulók”, s az a „jótanulóság” – úgy tűnik – nem ugyanaz. Lehet az is, hogy nem a tanulóságban jók, hanem jó emberek, igyekvő gyermekek, jópofa bohócok, jó szervezők, a focipályák sztárjai, vagy gyönyörűen énekelnek, táncolnak stb. És lakótelepi iskolába járnak. Nekik, éppen nekik, ennek a sok értékes gyermeknek nem jár sem a kedvezmény, sem a kultúra…

Asztalos Ágnes