Hirdetés

Mikor lesz a foci-Eb?: Felmerült a halasztás kérdése

HN-információ
Az Európai Labdarúgó Szövetség holnap videokonferencián tanácskozik arról az országos szövetségek vezetővel, hogy miként folytatódjanak a szinte egész kontinensen leállt bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok. Médiaértesülések szerint az Eb megrendezéséről is ekkor fognak tárgyalni. A magyar bajnokságban a hétvégén teljes fordulót rendeztek. Zalaegerszegen csak a klubok képviselői és az újságírók voltak jelen az Újpest – Paks mérkőzésen    Fotó: Réti Zsolt / Újpest FC Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt fontolgatja, hogy a koronavírus-járvány európai terjedése miatt az idei kontinensbajnokságot a nyári helyett decemberben rendezhetik meg. A szervezet az országi szövetségek vezetőivel holnap videokonferenciát tart, amelynek témái között szerepel a szinte egész kontinensen leállt bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok folytatásának módja, de terítéken lesz az Európa-bajnokság esetleges elhalasztása is. Egy angol szaklap információ szerint egyre kisebb annak a valószínűsége, hogy az eredeti időpontban, június 12-én el tud kezdődni az Európa-bajnokság. A kontinensbajnokság elhalasztása mellett szólhat az, hogy ez esetben a nyáron – amennyiben javul a helyzet – be lehet fejezni a félbeszakadt európai bajnokságokat, ki lehet osztani a bajnoki címeket, és eldől, hogy melyik csapatok esnek ki, illetve jutnak fel. A The Telegraph szerint jelenleg két opció van az Eb megrendezésére: egy évvel elhalasztják, és így 2021 nyarán lesz a torna, vagy pedig idén télen, decemberben rendeznék meg az Eb-t. Amennyiben az idei Európa-bajnokságot valóban télen rendezik meg, akkor a versenynaptár úgy módosulhat, mint a 2022-es katari világbajnokság miatt fog a 2021/22-es szezonban. Az angol újság szerint több szövetség is ezt a megoldást preferálná inkább, azonban az angol szövetségnek és az angol bajnokságnak ez sok gondot okozhat, mivel a Premier League-ben hagyományosan nagyon sűrű ekkor a versenynaptár, és a kluboknak decemberben egyáltalán nincs szünetük. Az Európa-bajnokságot 12 városban, köztük Budapesten rendezik majd, és infrastrukturális akadálya egyik helyszínen sem lenne a téli rendezésnek. Még Szentpéterváron sem, mivel a Kresztovszkij-stadion teteje behúzható. Az Eb-pótselejtezőit március 26-ra és 31-re írták ki, de jelen állás szerint nem tartják meg sem a nyolc playoff-elődöntőt, sem az azt követő döntőket. Így elmarad az A csoportba kiírt Bulgária – Magyarország és Izland – Románia találkozó, valamint a két meccs győztesének párharca is, amely egy Eb-résztvevőről döntött volna. Az UEFA pénteken jelentette be, hogy felfüggeszti legfontosabb nemzetközi sorozata, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga e hétre tervezett meccseit. A két sorozat negyeddöntős sorsolásait sem tartják meg, és a rendelkezés vonatkozik az ifjúsági Bajnokok Ligájára is. Az UEFA indoklása szerint a sorozatban érintett országok koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott korlátozó intézkedései miatt kellett meghozni a döntést. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyébként pénteken azt ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt márciusban és áprilisban minden nemzetközi mérkőzést halasszanak el. „A futball általános szabályait, amelyek kötelezik a klubokat, hogy engedjék el a játékosaikat a válogatott mérkőzésekre, nem alkalmazzuk márciusban és áprilisban” – olvasható a FIFA honlapján. A FIFA álláspontja szerint, a jelenlegi körülmények között mérkőzést rendezni egészségi kockázattal jár mind a játékosok, mind a közönség számára. Nem álltak le a magyarok Nézők nélkül ugyan, de megrendezték a magyar bajnokság az elmúlt hét végére kiírt fordulóját, amelyen a vendégcsapatok több pontot szereztek, mint a házigazdák. A listavezető Ferencváros a sereghajtó Kaposvárnak rúgott egy ötöst, akárcsak Kisvárda csapata, utóbbi azonban idegenben tudott eredményes lenni. Három meccs döntetlennel zárult, a meglepetést a Zalaegerszeg okozta, amely Debrecenből vitte el a három pontot. Eredmények, állás OTP Bank Liga, 25. forduló: Ferencváros – Kaposvári Rákóczi FC 5–0, Mezőkövesd Zsóry FC – Puskás Akadémia 0–0, Újpest – Paks 1–1, Budapest Honvéd – Kisvárda 1–5, Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE 0–3, MOL Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 1–1. 1. Ferencváros 23 16 5 2 44–19 53 2. Fehérvár 25 15 5 5 47–23 50 3. Mezőkövesd 25 13 6 6 37–21 45 4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 39 5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 37 6. Honvéd 25 9 7 9 25–32 34 7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 31 8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 30 9. Újpest 24 8 5 11 31–37 29 10. Paks 25 8 4 13 30–42 28 11. Zalaegerszegi TE 25 7 7 11 34–37 28 12. Kaposvár 25 3 1 21 19–57 10

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!