borús égbolt
enyhe eső
Mikor az otthonról kérdeztek
Néhány éve történt az eset, magyarországi barátomnál vendégeskedtem. Ebben nincs semmi meglepő, erdélyi magyarként az embernek vannak anyaországi barátai. Vendégeskedésem időpontja egybeesett az utolsó téli hónappal. Budapestre megérkezve, örültünk mindketten a viszontlátásnak. Amiután jól megmustráltuk egymást, barátom megjegyzést tett a kabátomra: „Itt nem lesz szükséged rá.” Annyiban maradt a dolog, nem nagyon volt időm reagálni a kijelentésére, örültem, hogy végre kinyújtóztathattam fáradt és elgémberedett végtagjaimat. A történet kiegészítéseként el kell mondanom, a barátom még sosem járt Erdélyország közelében sem, nem sok mindent tud arról, hogyan is mennek itt a dolgok.
A reggeli, majd az azt követő kávézás alkalmával – korábbi kijelentése furdalta az oldalamat – elérkezettnek éreztem rákérdezni, miért mondta, hogy nincs szükség a kabátomra. Válasza egyszerű volt: „Kabát kell, de nem síkabát, plusz tíz fok lesz ma.” Persze örültem a helyzetnek, de hát nálunk februárban még él a kérdés: „Február, hol a nyár?” Nevettünk mindketten, végül csakhamar az időjárásra terelődött a szó. Elmondtam neki, hogy hétszáz kilométerrel és ki tudja mennyivel tengerszint fölött, még javában tombol a csíki tél. Ahonnan jöttem, ott a síkabát is elviselhető, azután kitértem a Csíkimedence egyik sajátosságára, a jellegzetes, napokig, sőt időnként hetekig tartó sűrű ködre is, aminek következtében a nap szinte elő sem bújik. Ezen a ponton nagy kikerekedett szemekkel fi gyelt. Meglepett engem is, de bizonyára elcsodálkozott azon, amit hallott… „Napokig tartó köd?” – morogta fogait összeszorítva. Majd kicsivel később jött a nagy kérdés: „Akkor felétek élnek vámpírok? Hiszen az nekik való környék.” Mire a válaszom egyszerűen így hangzott: „Hát mit gondolsz, ha vámpíros fi lmet látsz, miért Erdélyt nevezik meg helyszínéül?!”
Vlaicu Lajos
.jpg)
