erős felhőzet
Miért adjuk alább?
Megütötte a fülemet minap egyik ismerősöm mondata: úgy alakult a délelőtti munkaprogramja, hogy hetenként egyszer belefér egy óra wellness, így otthon nem kell megmondania, tehát nyugodtan mehet lazulni. Az ismerősöm felnőtt, kétgyerekes dolgozó, értelmiségi nő.
Épp egy hétvégi közös program szervezését beszélik meg a kollégák, miközben az egyik hölgy megjegyzi, egyszer meg kell kérdeznie a párját, hogy elengedi-e. A hölgy felnőtt, a harmadik X-en is túli, dolgozó nő.
Banki várakozás közben kapom el a következő részletet egy beszélgetésből: „Nem voltunk az idén nyaralni, mert az uram azt mondta, kell a pénz a garázs befejezésére. Én mondtam, hogy ráér, de ő eldöntötte, s kész. Ráhagytam, fő a békesség.” A nő, aki ezt mondja, legalább negyvenes, jól öltözött, valószínűleg szintén dolgozó nő.
Egy másik ismerősöm példája még idekívánkozik. Van autóvezetői jogosítványa, szeretne is vezetni, de a férje nem engedi. Ez a hölgy is felnőtt, dolgozó nő. Az autó pedig közös szerzemény.
A legfurcsább számomra ezekben az életdarabkákban az önfeladás, az alárendelt szerep tiltakozás nélküli elfogadása, „női önmagunk” alulpozicionálása a férfival szemben. Mindez akkor futott végig bennem, amikor az egyik hírportálon egy frissen bemutatott felmérésről olvastam. Az eJobs idén nyáron készített kutatásából ugyanis kiderül, hogy a középkorú férfiak akarnak a legtöbbet keresni, a nők kevesebbel is beérik. A számok szintjén ez úgy néz ki, hogy a 45 és 54 év közötti férfiak nettó 4146 lejes fizetést szeretnének kapni, ennek a csoportnak volt a legmagasabb az igénye. A nőknél az 55 és 64 év közöttiek várnák a legtöbbet, de egy pár száz lejjel mégis kevesebbet, mint az előbb említett urak, mert megelégednének havi 3853 lejes juttatással is.
Az adatok tükrében a hazai hölgyek legkevesebb 2311 lejt szeretnének havonta keresni, és ez az összeg 500 lejjel kevesebb, mint a férfiak által meghatározott 2880 lej. A nemek közti különbség a fiatalok esetében is markáns: a 18–24 év közötti nők 1853 lejt nevezték meg az ideális keresetnek, míg az urak minimum 2153 lejt akartak.
Tehát alapból alulértékeljük saját magunkat, mi, nők. A munkaerőpiacon, a munkahelyi hierarchiában, a közéletben, és – sajnos – otthon is! Mert azt gondolom, hogy az a nő, aki észre sem veszi, és lazán kimondja, hogy a párja nem engedi autót vezetni, cégbuliba vagy manikűröshöz, az a külvilágban sem képes egyenrangúságát képviselni a teremtés állítólagos koronáival szemben.
Ahogy az a nő sem, aki épp nőiességének fitogtatásával kíván előnyökhöz jutni rendőri ellenőrzésnél, munkahelyen, üzleti tárgyaláson, vagy bárhol. Mert ez a „cicamicaság” is azt jelenti számomra, hogy nem merünk észbéli képességeinkre, tudásunkra alapozva élni, a másik nemet többre tartjuk magunknál. Hát nem meggyőzzük, inkább befűzzük, aztán majd lesz valahogy.
Régi életbölcsesség, hogy könnyebb magunkon változtatni, mintsem a körülöttünk élők átszabásán erőlködni. Nahát, ezt gondolom én a női egyenjogúságról is, így a 21. század első negyedében, itt Székelyföldön. Azaz egyszer nekünk, nőknek kell belülről emancipálnunk magunkat, hogy egyenrangúságunkat és egyenjogúságunkat megfelelően képviselni tudjuk a férfival szemben. Aztán majd lássuk, ennek hatására hogyan alakulnak a férfiak.
A gyakorlást kezdhetjük otthon. Például próbáljunk meg leszokni a kéredzkedésről, az elhallgatásról, és igen, a füllentésről is. (Akinek nem inge, ne vegye magára!) Használjunk inkább felnőtt közléseket, mint például: kedvesem, holnap este a kollégáimmal találkozom, szükségem van az autóra ma délután, látom, nem értünk egyet a nyaralás kérdésében, próbáljunk meg kompromisszumra jutni. Drágám, van egy lyukas órám keddenként, kihasználom, és veszek úszóbérletet erre a hónapra. Mert ez a vásár is kettőn áll, és addig nem igazán tudom hibáztatni a férfiakat, amíg mi magunk járulunk hozzá egy becsontosodott alá-fölérendeltségi viszonyrendszer fenntartásához. Ha mi kéredzkedünk, akkor bizony itt mifelénk mindig benne van a pakliban, hogy nem engednek el…
S ha már otthon megy az egyenrangú kommunikáció, mert belülről felépítettük magunkban a másikkal egyenjogú Embert, vigyük ki a világba is. Soha ne adjuk alább, és ne elégedjünk meg a kevesebbel!
Asztalos Ágnes
