Vendégsikerek meglepetésekkel
Ma este zárul a labdarúgó 2. Liga kilencedik fordulója, amelynek utolsó találkozóját Csíkszeredában játsszák. A szombati találkozókon botlottak az éllovas FK Csíkszeredát üldöző csapatok, így Ilyés Róbert legénysége ma este egy győzelem esetén hét pontra növelné előnyét.
Mindössze egy csapat használta ki a hazai pálya adta előnyöket a labdarúgó 2. Liga kilencedik fordulójában, igaz, a Sellenberk is nyeri majd a zsilvásárhelyiek elleni meccset, de azt a zöld asztalnál. A sereghajtó Viitorul Pandurii pénzügyi gondokkal küzd, így a csapat nem jelent meg szombaton, mi több, kérdéses, hogy a gárda folytatja-e majd a pontvadászatot. Mivel a válogatottak számára fenntartott szünet következik, így a zsilvásárhelyiek két hét alatt rendezhetik soraikat és pénzügyi helyzetüket a nyárádtőiek elleni mérkőzésre készülve.
Az FK Csíkszereda újra fordulózáró meccset játszik, Ilyés Róbert legénysége ma az újonc és az utolsó előtti helyen álló VSK Focşani-t fogadja. Ilyés a felkészülés során azt mondta, fontos lesz a Focșani elleni meccs több szempontból is, többek között azért, mert „ebben a fordulóban az üldözőink közül többen is egymás ellen fognak játszani, és ha botlanak, akkor felértékelődhet a mi győzelmünk, amellyel egy újabb lépést tennénk a felsőházi rájátszás felé”.
Nos, megtörtént, amire Ilyés Róbert titokban számított: kikapott a Metaloglobus, a Corvinul és az Afumați, egymás ellen „ikszelt” a Steaua és a Slatina, az első tízből csak a Resicabánya, a Voluntari és a Chindia győzött.
– Nem szoktam figyelembe venni a csapatok helyezését, mert ez sokszor csalóka. Akkor kaphatsz egy pofoncsapást, amikor nem is számítasz rá. Úgy gondolom, hogy csakis a mi játékunkkal kell foglalkozzunk. Ami számomra aggasztó, az, hogy új edzője lett a héten a Focșani-nak, és nem tudom, milyen játékrendszerben fognak játszani. Ilyenkor a csapatnak az új edző szokott egy kis löketet adni, úgyhogy kicsit ebből a szempontból nyugtalan vagyok, de bízok a fiúkban
– nyilatkozta Ilyés Róbert a ma esti mérkőzésre várva.
Eredmények
Slatina – Steaua 1–1, Concordia – Újszentes 0–0, SK Mioveni – Resicabánya 0–1, Corvinul – Metalul 0–1, Metaloglobus – FC Argeş 1–2, Chindia – FC Câmpulung-Muscel 4–0, Nyárádtő – Ceahlăul 1–1, SK Afumaţi – FC Voluntari 0–1. A Sellenberk – Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii találkozót törölte a szakszövetség. Ma játsszák: FC Bihor – FCU 1948 Craiova (16), FK Csíkszereda – VSK Focşani (20).
1. FK Csíkszereda |
8 |
7 |
1 |
0 |
20–7 |
22 |
2. VSK Slatina |
9 |
5 |
3 |
1 |
21–6 |
18 |
3. Bukaresti Metaloglobus |
9 |
6 |
0 |
3 |
22–10 |
18 |
4. Bukaresti Steaua |
9 |
4 |
5 |
0 |
7–3 |
17 |
5. Resicabánya |
9 |
5 |
2 |
2 |
15–13 |
17 |
6. SK Afumaţi |
8 |
5 |
1 |
2 |
11–5 |
16 |
7. Vajdahunyadi Corvinul |
8 |
5 |
1 |
2 |
11–6 |
16 |
8. FC Voluntari |
9 |
4 |
3 |
2 |
12–8 |
15 |
9. Ceahlăul Karácsonkő |
9 |
4 |
2 |
3 |
11–11 |
14 |
10. Chindia Târgoviște |
9 |
4 |
0 |
5 |
13–11 |
12 |
11. Bodzavásári Metalul |
9 |
4 |
0 |
5 |
13–11 |
12 |
12. FC Argeş Pitești |
9 |
3 |
3 |
3 |
8–7 |
12 |
13. FCU 1948 Craiova |
8 |
3 |
3 |
2 |
7–8 |
12 |
14. Újszentes |
9 |
3 |
2 |
4 |
9–10 |
11 |
15. Concordia Chiajna |
9 |
3 |
2 |
4 |
10–13 |
11 |
16. Nagyváradi FC Bihor |
8 |
3 |
1 |
4 |
9–8 |
10 |
17. Nyárádtői Unirea |
9 |
1 |
4 |
4 |
5–10 |
7 |
18. Sellenberk |
8 |
1 |
3 |
4 |
7–9 |
6 |
19. SK Mioveni |
9 |
2 |
2 |
5 |
4–10 |
6* |
20. Câmpulung-Muscel |
9 |
2 |
0 |
7 |
4–23 |
6 |
21. VSK Focşani |
8 |
1 |
1 |
6 |
3–12 |
4 |
22. Viitorul Pandurii Zsilvásárhely |
8 |
0 |
1 |
7 |
3–24 |
1 |