borús égbolt
Megy a gőzös… Tönkre
A nagy számok „törvénye” olyan kapaszkodó, amelyet – legtöbbször felelőtlenül – már-már hivatkozásként használunk. Például ha egy országban sok vonat van, az a sok vonat sokkal többet késhet, mint a kevesebb vonat. Romániának azonban védjegyévé válhatna, hogy itt a forgalomhoz mérten kevés vonat is képes sokkal többet késni. Tavaly 4,53 millió percet késtek összesen, vagyis jó kövér nyolc és fél évnyit. Ez már inkább a nagy számok „törvénytelensége”.
Kolozsvári diákéveim alatt egy önsanyargató napon az jutott eszembe, hogy a Kis-Küküllő menti falumból elutazom Kolozsvárra kizárólag vonaton. Testvéremmel felkapszkodtunk a Parajd és Dicsőszentmárton között közlekedő – akkor már nem a Román Államvasutak (CFR) által működtetett – rozoga vonatra. Dicsőszentmártonban váltottunk a Balázsfalváig vágtató hasonló színvonalú expressre, onnan Tövisig tartott a következő nekilódulás. Tövisről már egyszerű a dolog, onnan egyetlen személyvonattal eljutottunk Kolozsvárra. Ez az egész túra kevesebb mint 250 km, de korán reggel indultunk és csak késő délután értünk oda. Az átszállások nem vettek igénybe sok időt, az utazás annál inkább. Viszont diákjeggyel kevesebbe került ez az egész, mint akkor egy csomag cigaretta.
Az olcsóság ugyanakkor nem feltétlenül vigasz. Sokszor az, de nem mindig. Mint ahogy a diákoknak biztosított ingyenes utazás sem lehet mentség: nem mondhatják a diákoknak, hogy ócska, de legalább ingyen kapják. Sőt fordítva sem szabadna működnie – ócska, ezért ingyen kapják –, de kicsit mégis ilyen szagú ez az egész.
A profit.ro portál értesülései szerint a CFR-nek mintegy 300 további vagonra volna szüksége ahhoz, hogy az egyébként növekvő utaslétszámot – 2017-ben 54,3 millió utast – kiszolgálja. Csakhogy nincs pénz. És ennek olyan drasztikus következményei vannak, hogy – ugyancsak az említett portál szerint – 2014-ben még „csak” 2,22 millió percnyit késtek a vonatok, és mindössze két év alatt, 2016-ra megduplázódott ez a szám. Arról már lapunkban is írtunk néhányszor, hogy nagyjából 40 km/h a vonatok átlagsebessége.
A fejlett országokban a vasút továbbra is a tömegszállítás húzóágazata. Színvonalat, minőségi kiszolgálást, ehhez mérten pedig sok esetben nagyobb jegyárakat is jelent. Az észak-angliai Newcastle-ből például 3 óra alatt ér el az ember vonattal Londonba, és ez nemcsak az autónál és a busznál gyorsabb, de bizonyos szempontból a repülőnél is: a vonat esetében sem a felszállás, sem a leszállás nem időigényes, ezért nem kell jóval indulás előtt odaérni, tehát nagyjából annyi időt vesz fel 400 km vonattal, mint repülővel. És közben az utas kinyújthatja a lábát, sétálgathat, büfézhet, nem beszélve arról, hogy jóval nagyobbak a túlélési esélyek egy esetleges vonatbalesetnél, mint repülőgép-szerencsétlenségkor. És Angliában már-már presztízs, társadalmi státusszimbólum a vonatozás.
Hol van ettől a mi gyimesi pöfékelőnk, ami még messze nem is a legrosszabb!…
Századik évét ünnepli Románia, és a vasúti infrastruktúrája sem feltétlenül fiatalabb. Mostanság főként az autópályáinkkal – jobban mondva azok hiányával – vagyunk elfoglalva, sírva nevetünk és nevetve sírunk a sztrádák miatt ezen a töketlen országon, eközben pedig a vasútra úgy tekintünk, mint valami magától értetődően elmúlóra. Nem is igazán csodálkozunk azon, hogy nincs pénz, nincs felújítás, nincs befektetés. Pedig van jövője, és ezt az utazók száma is alátámasztja.
Van egy alig létező, de lassan-lassan épülő autópálya-rendszerünk, és egy létező, de egyre nehezebben használható, leépülő vasúti személyszállításunk. Az állam sikeresen elsorvasztotta a vasútját, de lássuk be, valamekkoracska mértékben azért az utazóközönség és a kalauz-társadalom is sáros ebben. Személyenként sokat nem tehetünk a vasútjainkért, de annyit talán igen, hogy a „jegycsípő” megvesztegetése helyett ki-ki megfizeti a vonatjegy árát.
Kovács Hont Imre
.jpg)
.jpg)
